Szórakozás

Hétfői programajánló: 5309 trio

Hétfői programajánló: 5309 trio

2016. augusztus 14., vasárnap
Hétfői programajánló: 5309 trio
zongora_zene_koncert

Különleges koncerttel készül hétfőre a Várkert.

18 órától a

Bibliotékában

előadást tart Krisna-tudatos közösség. A rendezvényekre a belépés díjtalan. A Krisna tudatos (Chaitanya Saraswat Math) közösség londoni templomából augusztus 2-án indult útnak egy tizennégy fős nemzetközi csapat, élükön Bhakti Kamal Tyagi Swamival, hogy az európai nagyvárosokat felkeresse, és utcai szankirtanokon, előadásokon mutassa be a közösség lelki útját, mestereit. Világszerte számos lelki központ és templom működik, a központ az indiai Nawadvipban van, de Kalkuttában, Vrindávanban, Govardhanban, Dzsaganath Puriban és Sziliguriban is vannak ashramok. A turné egyebek mellet érinti Londont, Milánót, Rómát, Szegedet, Budapestet, Möckmühlt, Berlint és Párizst is. A 5309 trio ad koncertet a

Várkertben

20 órától. "Az 5309, (ejtsd angolul: five-three-o-nine) tulajdonképpen a geometro zenekarból alakult ki, amolyan vakáció formációként. Zenéjükre a 80-as évek őszinte gengszter rap zenéje és a zsarufilmek betétdalai vannak a legnagyobb hatással, mindezt egy kis jazz-el összerázva művelik. Az este folyamán kizárólag saját szerzemények és improvizációk hangzanak el." http://www.youtube.com/watch?v=QCJ_0kSe_1M

Folyamatos kiállítások, programok:

Papp György szegedi grafikus-, festő- és tűzzománcművész alkotásaiból rendez kiállítást a

Somogyi-könyvtár

. A tárlat július 21-től augusztus 27-ig tekinthető meg a könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében. „Linómetszeteire, tollrajzaira, tűzzománc kompozícióira, táblaképeire egyaránt jellemző az epikus hajlam és a szabad asszociációnak is teret hagyó szürreális látásmód. Művészi programja az ősi kultúrák formakincsének, a folklór tradícióinak átörökítése a korszerű vizualitás nyelvezetébe. Következetesen egyéni formanyelvét a népművészeti hagyományok és az egyetemes képzőművészet eszköztárának sajátos szintézise jellemzi.”

olimpia02

Az olimpiák történetét mutatja be a

Móra Ferenc Múzeum

új kamarakiállítása: az „Olimpiák a gyűjtő szemével” című tárlaton egy magángyűjtő, Szegi László relikviái mellett olimpikonjaink ikonikus tárgyait is kiállítják. Látható lesz az a fém fáklya, mellyel az 1936-os, berlini olimpiai lángot hozták az országhatártól egészen Kecskemétig: összesen 114 futó vitte az ereklyét ezen a szakaszon. Ezen az olimpián 10 aranyérmet szereztek a magyar sportolók. A kiállítás képeslapokon, plakátokon, kitűzőkön, autogramkártyákon, olimpiai belépőjegyeken keresztül szemlélteti az újkori olimpiák elmúlt százharminc évét. A tárlaton látható Vajda Attila pekingi aranyérme, melyet kenu 1-esben szerzett 2008-an, illetve 2004-es athéni bronzérme is. Megtekinthető még a Kovács Koko István által dedikált boxkesztyű és Papp László autogramkártyája is.

nyomtatott_betu_mesterei011kf

A nyomtatott betű mesterei – Érdekességek a könyvnyomtatás és könyvillusztráció történetének évszázadaiból címmel rendezi idei nyári kiállítását a

Somogyi-könyvtár

. A Somogyi-könyvtár muzeális értékeit bemutató tárlat a szakmájukat mesterként és művészként végző, elkötelezett nyomdászok műveit és törekvéseit foglalja össze. Az ősnyomtatványok korától az 1940-es évekig nyúló válogatás az európai és magyar nyomdák kiadványai mellett az első állandó szegedi nyomdában készült műveket is felvonultatja. A kiállítás könyvillusztrációs technikákat bemutató része a fametszés fejlődését és kiemelkedő művészeit ismerteti meg az érdeklődőkkel. A Somogyi-könyvtár régi könyves gyűjteményéből válogatott tárlaton megelevenednek a nyomdászat európai és hazai történetében úttörőnek számító nyomdászmesterek remekei, valamint a nyomdászat munkafolyamatai. A látogatók gyönyörködhetnek az illusztrált könyvek műalkotásnak számító metszeteiben is. A kiállítás október 5-ig tekinthető meg.

pompei_sajttaj012kf

Pompeji – élet és halál a Vezúv árnyékában: a szegedi

Móra Ferenc Múzeum

kiállításán bemutatják Pompeji katasztrófáját, az ott élt emberek életét, mindennapjait, hitvilágát, kikapcsolódási szokásait, harcászatát. A tárlat törzsanyaga, közel 120 tárgy a Pompeji feltárás anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett. A kiállítás egyediségét, különlegességét az adja, hogy a Pompeji ásatás tárgyaiból kiállítás eddig nemhogy Magyarországon, de még Közép-Kelet Európában sem került bemutatásra, így Szeged ad először otthont ennek a páratlan értékű kollekciónak. A tárlat fél éven keresztül, 2016 júniusától decemberéig tart nyitva és három kiállítóhelyen is a Pompeji-kiállítással találkozhatnak az érdeklődők: a Móra Ferenc Múzeum főépületében, a Dóm tér szomszédságában található Fekete házban, valamint a Kass Galériában. A Móra Ferenc Múzeumban magával a katasztrófával, a Vezúv kitörésével, a közélettel, a fürdőkkel, a színházzal, az építészettel, a mindennapokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. A Fekete házban a gladiátorok világa, a temetkezés, és étkezés, valamint Pannónia provincia világa is helyet kap, valamint kialakításra kerül egy erotikával foglalkozó, kizárólag felnőttek számára látogatható tér is. A Kass Galériában pedig a Pompeji katasztrófa témáját feldolgozó hazai képzőművészeti alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők Szegeden. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.