Bulvár

Gyógyult gólyákat engednek szabadon Hortobágyon

Gyógyult gólyákat engednek szabadon Hortobágyon

2016. augusztus 19., péntek
Gyógyult gólyákat engednek szabadon Hortobágyon
Telelõ fehér gólya Nógrádban

A hortobágyi madárparkban a nyár folyamán meggyógyított gólyákat engednek szabadon a hétvégén - közölte a helyi madárkórház vezetője pénteken az MTI-vel.

Déri János

főorvos tájékoztatása szerint a gólyák minden évben szinte napra pontosan augusztus 20-án vonulnak el Afrikába, de az idén a szárazság miatt már augusztus első hetében elmentek. A hosszú útra induló szülők magukra hagytak több, még alig röpképes fiókát, amelyeket legyengülve vagy különböző láb- és szárnysérülésekkel tömegesen szállítottak be a hortobágyi madárkórházba - tette hozzá. Déri János az MTI érdeklődésére elmondta: az idén összesen mintegy 100 gólyát gyógyítottak a hortobágyi madárkórházban, közülük 20 tavalyról itt maradt madarat már tavasszal szabadon engedtek, a többit pedig a nyár folyamán folyamatosan. Jelenleg 35 gólya van a kórház madárparkjában, közülük hármat pénteken szabadon engedtek. Augusztus 20-án várhatóan újabb 5-10 madarat, vasárnap pedig további útrakész madarakat indítanak el - jelezte a madárkórház vezetője. Déri János szerint bár a vonuló gólyák nagy része már a Balkánon van, északról még érkeznek csapatok, amelyekhez csatlakozva a Hortobágyon megerősödött gólyák is eljuthatnak afrikai telelő helyükre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.