Kultúra

Együtt táboroztak az algyői és a délvidéki gyerekek

Együtt táboroztak az algyői és a délvidéki gyerekek

2016. augusztus 5., péntek
Együtt táboroztak az algyői és a délvidéki gyerekek
kezmuvestabor_algyo02_gs

Hat kelebiai diák is részt vett a helyiek mellett a hatodik alkalommal megrendezett algyői kézműves táborban. A vajdaságiak táborozása a testvértelepülési együttműködésnek köszönhető. Először tartottak egész napos programokat, a gyerekek kipróbálhatták az agyagozást, a kosárfonást, meglátogathatták az algyői fürdőt, a mórahalmi Mini Hungary Parkot.

A Gyevi Art Kulturális Egyesület hatodik alkalommal tartotta meg kézműves táborát augusztus 1. és 5. között, amely hagyományosan az Anna napi búcsú után kezdődik. Idén először egész napra szerveztek programokat, 16 algyői gyermek mellett 6 fő a vajdasági Kelebia településről érkezett, a délvidékieket egy felnőtt is elkísérte. Az előbbiek otthon aludtak, az utóbbiak számára a Levendula Hotel biztosított szállást. Áprilisban írta alá az együttműködési szerződést a Gyevi Art és a kelebiai Gaál Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, a két szervezet kapcsolatának egy újabb fejezete a tábor. A programok összeállításában segédkezett a kulturális egyesületnek többek között az EzerJóHáz, a Zsibongó néptánccsoport, az Algyői Hagyományőrző Citerazenekar, akik programokat tartottak, zenéltek, táncot tanítottak a gyerekeknek - tájékoztatta lapunkat

Ménesiné Narozsnik Jusztina

szervező. Napi két kézműves foglalkozást tartanak délelőtt, a két csoportra bontott gyermekek egymást váltva próbálják ki, hogy miként lehet pólóból párnahuzatot csinálni, kosarat fonni, gyöngyöt fűzni, kulcstartót, mécsest, ékszert készíteni, agyagozni. Délután a szabad programos napok mellett ellátogatnak az algyői Borbála Fürdőbe, Szegedre a belvárosba, a mórahalmi Mini Hungary Parkba, megnézik az algyői papagájgyűjteményt, mackógyűjteményt. A néhány nap alatt már több barátság kötődött, amelyek remélhetőleg megmaradnak a táborzárást követően is. A foglalkozásvezetők az egyesület tagjai, önkéntesként vállalták a feladatokat, ezért juttatást sem fogadtak el. Ménesiné kiemelte

Molnár Áron,

Algyő polgármesterének szerepét, az ő döntése következtében lehetett ingyenes a tábor vajdaságiak számára, azonban az algyőieknek is csupán az anyagköltséget kellett állniuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.