Közélet

Czibere: 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon

Czibere: 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon

2016. augusztus 13., szombat
Czibere: 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon

Legalább 1300-1400 szegregált településrész van Magyarországon, amelyek lakói hátrányos helyzetűnek számítanak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Czibere Károly

elmondta: a kormány az ilyen összetett szociális problémákkal küzdő embereknek segítene a komplex telepprogrammal, amely folytatására augusztustól 91 milliárd forint áll rendelkezésre. Megjegyezte, hogy azért is van szükség az ilyen átfogó programokra, mert azt tapasztalták, a szociális problémák gyakran nem külön-külön, hanem halmozottan jelentkeznek és bizonyos területeken koncentrálódnak. Az államtitkár pénteken egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a karitatív szervezetek, egyházak, civilek, önkormányzatok bevonásával megvalósuló telepprogramok lényege nem lakásépítés vagy felújítás, hanem a közösségfejlesztés. Hozzátette: a szociális munka eszköztárával diagnózist állítanak fel, feltárják a problémáikat, majd saját erőforrásaik feltérképezése után megerősítik a közösségeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.