Közélet

Balog: versenyképes és értékalapú iskola a cél

Balog: versenyképes és értékalapú iskola a cél

2016. augusztus 30., kedd
Balog: versenyképes és értékalapú iskola a cél
Balog Zoltán

Versenyképes és értékalapú iskola létrehozása a cél - emelte ki az emberi erőforrások minisztere kedden Érden, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban tartott országos tanévnyitón.

Balog Zoltán

rámutatott: közös akarat, hogy jó, jobb legyen a magyar iskola, mint eddig, hogy képes legyen hatékony, versenyképes, ugyanakkor értékalapú, minőségi oktatást megvalósítani. Egyszerre legyen hű a magyar köznevelés hagyományaihoz és gyökereihez, de mégis válaszoljon a jövő kihívásaira, a minden eddiginél gyorsabban és drasztikusabban változó világban - fogalmazott a miniszter. Kitért arra is, hogy az idei tanévben a digitális kultúra elsajátítása kerül a középpontba. Ezért digitális oktatási stratégiát készítettek elő, amely a digitális nevelés alapelveit rögzíti. Balog Zoltán elmondta, hogy mára a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak egy fillér adóssága sincs. Tovább emelkednek a pedagógusbérek, csökkenhet a kisdiákok terhelése is - tette hozzá, majd reményét fejezte ki, hogy a kisiskolásoknak a 45 perces órából a 30 perc tanulás és 15 perc játékosság kevésbé lesz terhelő, mint eddig. A miniszter kiemelte, hogy cél a pedagógusok szakmai önállóságának növelése, és ezt szolgálja a minősítési rendszer is. A családok helyzetével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy többségük ma jobb helyzetben van az iskola kezdésekor, mint tavaly volt. Emlékeztetett arra, hogy három év alatt egyharmadával csökkentek a családok tankönyvre fordított kiadásai. Balog Zoltán jelezte azt is, hogy egyre többen hisznek a magyar köznevelés jövőjében, így sokkal többen jelentkeztek pedagógusnak első helyen, mint a megelőző években.

Palkovics László

Palkovics László

oktatásért felelős államtitkár arra mutatott rá, hogy "az oktatás a legfontosabb közös ügyünk". Arra is felhívta a figyelmet, hogy idén új rendszerben kezdődik a tanév, a keretek megvannak, az átalakítás pedig fokozatos. A kilenc hónap alatt kizárólag azokat a lépéseket lehetett megtenni, amelyek ilyen rövid idő alatt nagy biztonsággal bevezethetőek, másrészt rövid távon is a tanulás és a tanítás minőségének emelését eredményezik - jelentette ki. Az államtitkár köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt hónapok magas szintű szakmai munkájában konstruktívan részt vettek, külön köszönetét fejezte ki a Pedagógus Szakszervezetnek és a sztrájkbizottságnak javaslataikért. Hangsúlyozta: az átalakítás a tanítók, tanárok és az igazgatók javaslatai alapján halad előre.

Czunyiné Bertalan Judit

digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális kompetencia azt jelenti: a tanuló a digitális térben megszerzett tudását rendezetten tudja alkalmazni. Megjegyezte: kulcskérdés az is, hogy a gyerekek képesek legyenek a digitális világban biztonságosan közlekedni az értékek mentén. Az iskola és a pedagógia digitalizációja ezt a védelmet kell, hogy megadja, de új pedagógiai lehetőségeket is nyújt - mondta Czunyiné Bertalan Judit, kitérve arra, hogy szükség van a megfelelő sávszélességre, a tantermi és tanári infrastruktúrára, de olyan tartalmak is kellenek, amelyek a tantárgyi tudást erősítik.

T. Mészáros András

, Érd fideszes polgármestere arra emlékeztetett, hogy a folyamatosan gyarapodó lélekszámú város számára kiemelten fontos az oktatási intézmények fejlesztése, amelyet a Modern Városok Program révén a kormány is támogat. A rendezvény zárásaként Balog Zoltán és Palkovics László Trefort Ágoston-díjakat, illetve Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adott át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.