Közélet

Augusztus 20. - Simicskó: a magyar állam stabil pont a változó világban

Augusztus 20. - Simicskó: a magyar állam stabil pont a változó világban

2016. augusztus 20., szombat
Augusztus 20. - Simicskó: a magyar állam stabil pont a változó világban
Simicskó István

A magyar állam stabil pont a változó világban - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szombaton.

Simicskó István

kiemelte, a honvédelem "valós nemzeti ügyünk": kultúránk, nyelvünk, nemzeti értékeink, identitásunk, államunk megőrzése mindannyiunk feladata. Ezzel együtt a haza védelem elsősorban a Magyar Honvédség, és mostantól a szombaton esküt tevő fiatal honvédok feladata is - tette hozzá. Mint mondta: a történelemre visszatekintve egyetlen állandó, ugyanolyan küldetéssel bíró feladat van, ez a katonai hivatás, amely mindenkor a magyar emberek védelméről, Magyarország biztonságáról szólt. A katonák avatásukkor most is erre tesznek esküt - fűzte hozzá Simicskó István. A honvédelmi miniszter megköszönte a frissen avatott honvédtisztek pályaválasztását, helytállását, amelyet most nemcsak egyetemi vizsgáikon, hanem - mint kiemelte - az elmúlt egy évben Magyarország határainak védelmében való közreműködésükkor is bizonyítottak. Számos új biztonsági kihívás jelent meg. Csak az elmúlt egy évben példa volt erre a tömeges bevándorlás, a terrorcselekmények növekvő száma. Emellett az információs hadviselés korszakát éljük. Sokszor nincs hadüzenet, sem fegyveres küzdelem, a modern háborúk korában a számítógépet, az okostelefonok bekapcsolása is elegendő egy offenzívához - hangsúlyozta. Simicskó István azt mondta: az államot azért hozták létre, hogy garantálják az ország és állampolgárainak biztonságát. Magyarország olyan állam, amely "együttműködésre törekszik, megbízható barát és szövetséges", ezzel együtt "élni és boldogulni szeretne". A legfontosabb a magyar emberek és Magyarország biztonságának garantálása - szögezte le a miniszter, kiemelve: ehhez elengedhetetlen a Magyar Honvédség megerősítése. Simicskó István kiemelte, hogy a következő években több mint duplájára fog emelkedni a honvédelmi költségvetés, újraélesztik a hadiipart, új alapokra helyezve, a civil társadalom bevonásával fejlesztik az Önkéntes Tartalékos Rendszert, megerősítik a katonai hírszerzést és a katonai rendészetet, és folytatják nemzetközi missziós szerepvállalásaikat is. Mindemellett a katonák megbecsülésének jeleként a megkezdett illetményemelést is folytatni fogják - fejtette ki a honvédelmi miniszter. Idén a Parlament előtti Kossuth téren 104 honvédtisztjelölt tette le katonai esküjét. Ennek részeként, folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt, fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg. Az ünnepségen

Áder János

államfő,

Kövér László

, az Országgyűlés elnöke és Simicskó István,

Benkő Tibor

, vezérkari főnök, valamint kormányzati, állami és katonai szervezetek, diplomáciai testületek képviselői mellett több száz érdeklődő nézte végig a katonák ünnepélyes avatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.