Sport

A fitneszmodellek világbajnokságára készül a szegedi edző

A fitneszmodellek világbajnokságára készül a szegedi edző

2016. augusztus 15., hétfő
A fitneszmodellek világbajnokságára készül a szegedi edző
szigeti_klara_wbpf

Már elkezdte a felkészülést a WBPF szövetség thaiföldi világbajnokságra a 23 éves fitneszmodell, Szigeti Klára, aki a májusi Ausztria Kupa-győzelem, majd az Európa-bajnoki cím megszerzése után kategóriája legnagyobb megmérettetésére készül.

„Amióta az eszemet tudom, azóta sportolok” – mondta a mindig mosolygós kétsopronyi lány, akinek életét egészen az egyetemi évekig kitöltötte a kézilabda.

Szigeti Klára

neve a Csongrád megyei sportrajongók számára is ismerősen csenghet, hiszen több évig erősítette az NB I/B Szeged KKSE kézilabdacsapatot. Távozása után olyan sportágat keresett, amit 20 évesen sem késő elkezdeni, így példaképei,

Kiss Virág

és

Toldi Zsuzsi

hatására az edzőteremben folytatta.

szigeti_klara_wbpf1

„Ez a sportág teljesen más, mint a labdajátékok, a versenyre való felkészülés sokkal nagyobb akaraterőt kíván. Ugyanakkor kicsit hiányzik a csapatjáték, hiszen itt sokkal nagyobb a monotonitás. Személyi edzőként dolgozom, így szinte az egész napomat a konditeremben töltöm a felkészülés ideje alatt, de szerencsésnek érzem magam, mert azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek csinálni. Sokszor reggel 6-kor már végzem a 60 perces kardio edzésemet, majd gyors zuhanyzás és reggeli után már másnak tartok órát, de előfordul az is, hogy 20 óra után sikerül csak a saját edzésadagomat elvégeznem.” Edzőjével,

Darázs Bernadettel

már megkezdték a felkészülést az őszi világbajnokságra. Most heti négy napot, kardióval együtt 1,5-2 órát edzenek, s ahogy közeledik a november végi verseny, úgy emelik ennek gyakoriságát heti 6 napra. A test formálása mellett megfelelő táplálkozásra is szükség van a kívánt izomzat eléréséhez, az átlagtól eltérően a „szokásos” 12 hetes szálkásító diétát Klára már 16 héttel a verseny előtt megkezdi. Ilyenkor grammra pontosan ki van számolva minden étel és szigorúan az adott időpontban kell étkezni. Amikor Klára indult az Európa-bajnokságon, szakmai berkekben sem gondolták, hogy megnyerheti a versenyt, ugyanis kimaradt egy szezonból, ami komolyan visszadobja a versenyformát. Ő azonban rácáfolt a kételkedőkre. „Eredetileg az EB volt a fő versenyem, arra a napra terveztük a tökéletes formaidőzítést. Az Ausztria kupát csak tét nélküli, színpadi gyakorlásnak szántuk, ezért óriási öröm volt számunkra, hogy sikerült megnyernem az osztrák versenyt.” A világbajnokságot a gyönyörű Pattaja szigetén rendezik meg november 30. és december 6. között. A jelentkezők már most nagy izgalomban vannak, mert még az is a helyszínen derül ki, hogy mekkora lesz a mezőny. A bírák mindig az összhangot, a sportosan egészséges és nőies kisugárzást pontozzák – tudtuk meg Klárától –, figyelembe véve a test szimmetriáját, arányait, harmonikusan nőies izomzatát. Ezenkívül fontos a szép testtartás, a nőies mozgás, a bikini, a frizura és a smink összhangja is– folytatta. A fiatal lány szerint, ha valaki komolyan gondolja a versenyzést, idősebb korban sem késő elkezdenie, hiszen léteznek korosztályos kategóriák is a versenyeken.

szigeti_klara001kf

„Azért választottam a fitneszmodell kategóriát, mert mindig is tetszett a nőiesen izmos testalkat. Persze, a sportmodelleket és az izmosabb kategóriában induló lányokat is szépnek tartom, viszont én nem szeretnék kategóriát lépni.” És mit szól ehhez a család? Természetesen féltik az egészségét, hiszen az utolsó versenyére rövid idő alatt viszonylag nagyobb súlyt kellett leadnia, ugyanakkor száz százalékig mellette állnak. Az Európa-bajnokságon az egész család a lelátóról szurkolt Klárának, a felkészülés során pedig segítenek neki betartani a diéta szigorú előírásait. „Anya megtanulta a kedvemért a magyaros ételeket diétásan elkészíteni, így az ünnepi ebédek során sem okoz problémát az egészségtudatos táplálkozás.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.