Sport

Strandlabdarúgás: felemás hétvégét zárt az FC Junior Sport

Strandlabdarúgás: felemás hétvégét zárt az FC Junior Sport

2016. július 12., kedd
Strandlabdarúgás: felemás hétvégét zárt az FC Junior Sport
strandfoci_mj-019

Két győzelemmel és két vereséggel zárta a második hétvégét a strandlabdarúgó NB I-ben az FC Junior Sport együttese: Brinszky Adrián tanítványai így megtartották esélyüket arra, hogy odaérjenek a négyes döntőt érő negyedik helyre.

A hétvége első meccsén a több légióssal is felálló Gyöngyössel játszott a szegedi gárda, amely ugyan kétgólos előnnyel vonulhatott szünetre, de az első játékrészhez képest egy visszafogottabb folytatásban már nem tudott annyiszor betalálni, és mivel ezt a félidőt 4-1-re elvesztette, így végül pont nélkül maradt. Szintén szoros meccset játszott a Bonyhád-Börzsöny ellenében a Junior Sport, amely már a győzelemhez is közel állt, de az utolsó szó a bonyhádiaké volt, így végül büntetőkkel dőlt el a meccs: Fortuna pedig ezúttal nem fogadta kegyeibe a szegedieket. Amit itt elvett a sors, azt a Siófok ellen visszaadta, hiszen háromgólos hátrányból sikerült felállni, majd a végén fordítani is, az FTC ellen pedig egy roppant sima sikerrel zárták Szentes Bíró Tamásék. Ezzel kilenc lejátszott meccs után az ötödik pozícióban, négy győzelemmel és öt vereséggel áll az FC Junior Sport, ugyanannyi pontot szerezve, mint a negyedik helyezett Siófok. A következő hétvégén öt meccs vár a szegediekre, az Aramis, a Siófok, a Bonyhád-Börzsöny, a Nagymaros és a Gyöngyös ellen.

Eredmények, 2. forduló

Energia SC Gyöngyös - FC Junior Sport 8-7 (4-6)

Gyöngyös:

Ficsór - Berkes, Almeida, Bruno Mendes, Ábel. Csere: Szacskó, Szurdoki, Patócs, Gulyás, Csoszánszki.

Vezetőedző:

Leonardo Bonfim.

Junior Sport:

Vasas - Rutai, Szentes Bíró, Deák, Teimel. Csere: Borbély, Bullás, Csamangó, Hegyesi.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Ábel (3', 31', 34'), Almeida (13', 36'), Gulyás (19'), Szacskó (24'), Bruno Mendes (32') ill. Szentes Bíró (3', 4', 15'), Rutai (14', 19', 25'), Bullás (24').

Bonyhád-Börzsöny SE - FC Junior Sport 7-7 (2-2)

- büntetőkkel: 3-2

Bonyhád-Börzsöny:

Komáromi - Szlama, Sebestyén, Völgyi, Máté. Csere: Tasselmájer, Vénosz, Szász, Bognár, Genczler.

Vezetőedző:

Bölcsföldi Zoltán.

Junior Sport:

Vasas - Rutai, Szentes Bíró, Deák, Teimel. Csere: Borbély, Bullás, Csamangó, Hegyesi.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Genczler (4'), Völgyi (19', 26', 28'), Máté (25', 29', 35') ill. Hegyesi (4', 28', 29', 30'), Szentes Bíró (10', 30'), Csamangó (32').

Siófoki Bányász SE - FC Junior Sport 8-9 (6-5)

Siófok:

Czerula - Simonyi, Bene, Turós, Soós. Csere: Bagi, Lübkemann, Lencsés, Andrejek, Szabó D.

Vezetőedző:

Luiz Escobar.

Junior Sport:

Vasas - Rutai, Szentes Bíró, Deák, Teimel. Csere: Borbély, Bullás, Csamangó, Hegyesi.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Bene (6'), Turós (7', 9', 24'), Simonyi (20', 22', 31', 33') ill. Rutai (10', 29', 30'), Bullás (14'), Teimel (17'), Hegyesi (22'), Szentes Bíró (22'), Deák (27', 32').

FTC-Futsal - FC Junior Sport 2-14 (1-9)

FTC:

Borsi - Hajdú, Machalek, Biczi, Kulik. Csere: Szabó Zs., Sajben, Graeser.

Junior Sport:

Vasas - Rutai, Szentes Bíró, Deák, Teimel. Csere: Borbély, Bullás, Csamangó, Mihálffy.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gól:

Biczi (6'), Graeser (31') ill. Teimel (1'), Rutai (2', 16', 17', 36'), Szentes Bíró (3'), Deák (9', 10', 29', 33'), Vasas (15'), Borbély (18', 36'), Csamangó (29').

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.