Sport

Rio 2016: ünnepélyesen elbúcsúztatták a magyar vitorlázókat

Rio 2016: ünnepélyesen elbúcsúztatták a magyar vitorlázókat

2016. július 23., szombat
Rio 2016: ünnepélyesen elbúcsúztatták a magyar vitorlázókat

Ünnepélyesen elbúcsúztatta az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiára utazó versenyzőit - Érdi Máriát, Berecz Zsombort és Vadnai Benjamint - a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) Balatonfüreden.

Az MVSZ közleménye szerint a rendezvényen a szövetség vezetése egy nemzeti színű csapatzászlót is átadott a triónak, amelyet a helyszínen lévők aláírtak. A versenyzők - akik a közelmúltban érkeztek haza Rióból - elmondták, hogy sikeres felkészülésen vannak túl, nagyon hasznos volt számukra, hogy az olimpia helyszínén edzhettek. Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára kiemelte, hogy a magyar csapat első tagjai a hétvégén már útra kelnek Brazíliába, a legnagyobb létszámú magyar delegáció - benne a három vitorlázóval - pedig július 30-án repül. Érdi Mária Laser Radial, Vadnai Benjamin Laser, Berecz Zsombor pedig Finndingi hajóosztályban áll rajthoz, előbbi kettő az első, Berecz pedig a harmadik olimpiájára készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.