Bulvár

Őrizetben a vásárhelyi garázda

Őrizetben a vásárhelyi garázda

2016. július 26., kedd
Őrizetben a vásárhelyi garázda
garazda_hmvhely

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság egy helybeli férfit, aki az elmúlt napokban három alkalommal garázdálkodott a városban - írja a police.hu.

A gyanú szerint a terhelt július 18-án késő este egy hódmezővásárhelyi vendéglátóhely előtt előzetes szóváltás nélkül ököllel arcon ütött egy férfit. Nem sokkal később a gyanúsított egy másik szórakozóhely előtt is verekedett, több alkalommal megütötte vitapartnerét. A 36 éves férfi július 23-án délután a város egyik parkjában is közösségellenes magatartást tanúsított, italozás közben szóváltásba került alkalmi ismerőseivel, akikkel szintén összeverekedett. Az eljárás során D. Róbertet garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök kihallgatták. A férfit más, személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésével is gyanúsítják. Őt a hódmezővásárhelyi nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.