Egyetem

Megtartotta első ülését az SZTE 1956-os Emlékbizottság

Megtartotta első ülését az SZTE 1956-os Emlékbizottság

2016. július 18., hétfő
Megtartotta első ülését az SZTE 1956-os Emlékbizottság

Az 1956. évi forradalom- és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünneplésére készül a Szegedi Tudományegyetem. Az emlékünnep kapcsán megalakuló SZTE-s bizottság első ülésén született döntés szerint az egyetem – többek között – konferenciákkal, egykori és mai hallgatók találkozóival, vers- és fotópályázattal, illetve a történelmi és egyéb helyszíneken tartott megemlékezésekkel tiszteleg 1956 hősei előtt. A 60 éves évfordulóra való tekintettel a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny idei témája is ’56-hoz kapcsolódik.

A Szegedi Tudományegyetem tisztes öröksége, hogy 1956. október 16-án itt, a Bölcsészettudományi Kar Auditórium Maximumában alakult meg az egyetemisták független és demokratikus szervezete, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ). A szegedi hallgatók tanulmányi és politikai követeléseiket október 16-ai és 20-ai nagygyűlésünkön fogalmazták meg – így jutottak el az orosz nyelvtanulás fakultatívvá tételének igényétől a szovjet csapatok hazánkból történő kivonásának követeléséig. A következő napokban a szegedi MEFESZ-küldöttek ismertették követeléseiket a magyarországi egyetemeken, melyek diáksága szintén csatlakozott a MEFESZ-hez, így a szövetség országos szervezetté vált. A szegedi pontokat a fiatalság magáévá tette, és az 1956. október 23-tól országossá szélesedő forradalom és szabadságharc zászlajára tűzte – emlékeztetett

Kiss Tamás

, a MEFESZ alapító elnöke. Egyedülálló, hogy az akkori rektor,

Baróti Dezső

és jeles professzorok aláírásával a szegedi egyetem 1956. november 3-án felhívást intézett a világ valamennyi egyeteméhez. E segélykiáltást az egyetem korábbi rektora, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert segített megjelentetni a New York Times-ban is. De az is egyedülálló, amilyen súlyos megtorlásban részesültek a szegedi egyetemi polgárok a forradalom leverését követően – hangsúlyozta Kiss Tamás az SZTE 1956 Emlékbizottság alakuló ülésén. Az SZTE 1956 Emlékbizottság az egyetem rektora felkérésére, Kiss Tamás elnökletével, a szegedi egyetem egykori és mai oktatóiból, hallgatóiból, illetve a téma kutatóiból állt össze. A bizottság feladata, hogy előkészítse az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó egyetemi megünneplését – hangsúlyozta

Szabó Gábor

rektor. A Szegedi Tudományegyetem – többek között – konferenciákkal, egykori és mai hallgatók találkozóival, vers- és fotópályázattal, illetve 2016. október 16-án az SZTE BTK Auditorium Maximumban, a MEFESZ emlékműnél és a Tanulmányi- és Információs Központban rendezendő megemlékezésekkel és ünnepségekkel tiszteleg 1956 hősei előtt. A jubileumi napokat követően a 2016. novemberében az ötödik alkalommal megrendezendő Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny is „Szent-Györgyi és 1956 – a magyar tudományosság kirajzása 1956-ban” címet kapta. Az SZTE így is hangsúlyozza: a szegedi egyetemen ringott az 1956-os forradalom bölcsője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.