Sport

Labdarúgás: első nagy tornájára készül Délvidék válogatottja

Labdarúgás: első nagy tornájára készül Délvidék válogatottja

2016. július 20., szerda
Labdarúgás: első nagy tornájára készül Délvidék válogatottja
delvidek_valogatott_horvatorszag13_gs

Az I. Magyar Örökség Kupán a világbajnoki részvétel lehetőségéért lép pályára a 2015-ben megalakult Délvidéki Magyar labdarúgó-válogatott. A csapat Felvidék, Kárpátalja és Székelyföld válogatottjainak részvételével, Szarvason megrendezett négyes tornán lép pályára augusztus elején. Apró Attila együttese első nagy tornáján vehet részt.

2015 júniusában

alakult meg

a Délvidéki Magyar labdarúgó-válogatott: az

Apró Attila

által életre hívott együttes Kelebián játszotta

története első mérkőzését

, ezt pedig két győzelem követte, előbb

a szerbiai horvátok ellenében

, majd

Felvidék válogatottjával szemben

is győztesen hagyta el a pályát a délvidéki együttes. A csapat távlati célja, hogy részt vehessen a nem szuverén államok nemzetközi szervezete, a CONIFA által szervezett tornákon – ehhez pedig egy hatalmas lépést tehet augusztus első napjaiban a történelmi Magyarország középpontján, Szarvason megrendezett négyes tornán, ahol a délvidéki csapat mellett Felvidék, Kárpátalja és Székelyföld nemzeti csapatai vesznek részt. Az I. Magyar Örökség kupa győztese részt vehet majd a CONIFA világbajnokságára, így ezúttal már igen éles tétmeccseket játszhat Délvidék csapata. Ahogy azt portálunknak Apró Attila elmondta, a válogatott tagfelvételi kérelme elvileg hamarosan elfogadásra kerül a nemzetközi szervezetnél, így pici lépésekkel haladnak a válogatott építgetésével szervezeti szinten is. „Igen, nyilván kvalifikálni szeretnénk magunkat a soron következő világeseményre, de ehhez lesz még a többi külhoni válogatottnak is hozzáfűznivalója. Nagyon örülök, hogy szinte házhoz jön a lehetőség, hiszen a történelmi Magyarország közepén vívhatnánk ki a részvétel jogát. Ami az esélyeinket illeti, arról nehéz még nyilatkozni, hiszen a klubok vezetői elég változóan reagálnak, amikor megkapják a kikérőket. Nem tudni még, hogy az alapembernek számító játékosok közül valamennyit megkapunk-e a torna idejére. Az elmúlt egy évben - erre is gondolva - foglalkoztattunk több mint negyven játékost, akik fejében megpróbáltuk elültetni a játékunk alapelveit. Gondolom a többi válogatott is hasonlóan nehéz helyzetben van a kényes időpont miatt, bár a mi keretünkből játszanak talán legtöbben a magyar bajnokságokban, így nekünk van legnehezebb dolgunk, mert sajnos nem érzi át a klubok többsége, hogy a mi életünkben mit is jelent ez a válogatott. Mindenesetre számunkra az lesz a legjobb csapat, amelyik azon a hétfőn és szerdán megmérkőzik az aktuális ellenféllel, s azok lesznek a legjobb játékosok, akik pályára lépnek. Papíron, az előjelek alapján mindhárom ellenfél erősebbnek tűnik, de a franciaországi Európa-bajnokság egyik nagy tanulsága is az volt, hogy a napi forma legyőzheti a papírformát. Mi ebben bízunk és egyelőre csak magunkkal foglalkozunk. Bárkivel is sorsolnak össze minket július 31-én este, mi biztosan megtisztelve érezzük majd magunkat, hogy pályára léphetünk két újabb nemzetbeli mérkőzésen” - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak a tornával kapcsolatban Apró Attila. A délvidéki válogatott mestere kitért rá, a válogatott formálódásnak színtere lesz a szarvasi torna is, jelenleg minden posztra négy kiváló játékossal dolgozhatnak, akiket még fiatal akadémisták is pótolhatnak. „Egyrészről mindig megpróbálunk néhány profi játékost kikérni, akik minőségi pluszt hoznak a játékunkba. Másrészről pedig olyan fiataloknak szeretnénk terepet biztosítani, akik felhívhatják magukra a figyelmet ezen a porondon is. Harmadszor meg nem hiányozhatnak a tapasztaltabb játékosok sem, akik a stabilitást adják vélhetően a csapatunknak. A speciális helyzetből adódóan valószínűleg egy ideig nem lesz rá mód, hogy két különböző mérkőzésen ugyanaz az összeállítás fusson ki a pályára...” - fejtette ki Apró Attila azzal kapcsolatban, mennyire állt össze a délvidéki válogatott azon magja, amelyre hosszabb távon számíthatna a szakmai stáb. Délvidék válogatottja tavasszal nem lépett pályára, mert a stáb tiszteletben tartotta a klubok érdekeit, hiszen valamennyi játékos épp a kiesés ellen, vagy a feljutásért küzdött hétről hétre. Apró Attila úgy fogalmazott, inkább megpróbálták követni a játékosok teljesítményét gyakori mérkőzésvizitekkel, hogy folyamatosan képben legyenek az aktuális állapotukkal kapcsolatban. „A mérkőzéstaktikánk finomítására lesz lehetőségünk a torna helyszínén a meccseink előtti napokon, hiszen tényleg válogatott körülmények várnak majd minket. Odafigyelünk minden pici részletre, hogy a napi formánk rendben legyen és mindent megteszünk, hogy büszkék legyenek ránk földijeink, valamint minden magyar, aki értünk szorít” - válaszolta kérdésünkre Apró Attila. Az augusztus 1.-3. között esedékes tornára várhatóan egy héttel az indulás előtt hirdetnek majd keretet. Apró Attila szelektori munkáját

Cs. Tóth Zoltán

segíti csapatmenedzserként,

Teslic Igor

és

Szilágyi Balázs

az edzői feladatokat látja el,

Ferenczi Attila

elemzőként vállal szerepet. A kapusedző személye még kérdéses, amennyiben

Bagdi Ferenc

nem tudja több napra elhagyni a klubcsapatát. A válogatott háttérmunkájában kiveszi a részét még

Halasi Szabolcs

,

Hüvös Gábor

és

Apró Dénes

is. Délvidék csapata szeretné, ha a szűk stábon kívül eljutna a szerdai meccsnapra minél több szurkoló is, ezért ingyenes szurkolói buszokat próbálnak szervezni néhány vajdasági magyar önkormányzattal összefogva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.