Sport

Labdarúgás: elkezdődött a jövés-menés a Mórahalomnál is

Labdarúgás: elkezdődött a jövés-menés a Mórahalomnál is

2016. július 8., péntek
Labdarúgás: elkezdődött a jövés-menés a Mórahalomnál is
morahalo_algyo06_gs

Az elmúlt napokban három labdarúgót is igazolt az NB III-ba feljutott Mórahalom VSE, amely kettős állampolgárságú játékosaival is számolhat a harmadosztályban.

Az már

korábban eldőlt

, a szakmai munkát ezentúl

Magyar György

játékos-edző a visszavonuló

Sasa Vojnic-Zeliccsel

párban koordinálja majd, információink szerint a héten pedig kiderült az is, kik azok, akik nem tartanak a csapattal a nemzeti bajnokságba. Így tehát minden bizonnyal máshol kezdheti meg a következő szezont

Németh Róbert

, továbbá a

Bokányi Balázs

,

K. Tóth Gyula

páros, akik a hírek szerint a megyeegyes újonc Bordánynál köthetnek ki. A kapus

Ótott-Kovács Dániel

viszont marad a mórahalmiaknál, ugyanakkor posztján a harmadik helyet foglalja majd el a rangsorban, azaz várhatóan kevesebb szerep juthat neki az NB III-as küzdelmek során. Ami az érkezőket illeti, a rutinos

Halász Krisztián

hálóőrként Algyőről kapott vetélytársat

Révész Máté

személyében. A 23. születésnapját szeptemberben ünneplő portás a megyei élvonal elmúlt idényében 27 alkalommal védte az ezüstérmes együttes kapuját, ahova 2011 telén igazolt vissza a Grosics Akadémiáról. Ugyancsak

Takács Zoltán

alakulatából csábították el a homokhátiak

Busa Bencét

. A 21 esztendős támadó a SZEOL SC kölcsönjátékosaként 30 meccsen 21 góllal segítette az algyőieket. A harmadik szerzemény,

Fodor Ádám

mórahalmi nevelés, 2010-ben igazolt a Grosics Akadémiára. Az elmúlt szezon során 32 találkozón 4 találatot jegyzett a Szeged 2011 megyeegyes B csapatában, valamint két találkozón a Magyar Kupában is pályára lépett. Június 30-án töltötte be 20. életévét. Fontos hír Magyar György legénységével kapcsolatban, hogy a kettős állampolgárságú játékosok a korábbi MLSZ-tervekkel ellentétben valószínűleg mégis szerepelhetnek az NB III-as bajnokságban. Mindez összesen hat kerettagot érint, név szerint

Szücs Sasát

,

Barát Dánielt

,

Pócs Tamást

,

Pócs Dánielt

,

Zsoldos Ákost

és

Dalibor Crkvenjakovot

. A gárda első felkészülési mérkőzését a Szentesi Kinizsi vendégeként vívja szombaton 10 órától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.