Közélet

Egyezkedne a károsult családokkal a keretjelzálog-ügyről elhíresült építési vállalkozó?

Egyezkedne a károsult családokkal a keretjelzálog-ügyről elhíresült építési vállalkozó?

2016. július 7., csütörtök
Egyezkedne a károsult családokkal a keretjelzálog-ügyről elhíresült építési vállalkozó?
korondi_utca_szabo_balint02_gs

Úgy tűnik, egyezkedne a keretjelzálog-ügyről elhíresült építési vállalkozó szegedi és makói családokkal, megvásárolná a bank 200 milliós követelését egyik cégén keresztül. Az egyik per a Raiffeisen Bank és a lakók között már 2010 óta húzódik, és immár harmadjára fogják első fokon tárgyalni a jövő héten.

Előkerült nagyjából 200 millió forint – legalábbis erre következtet a szegedi és makói keretjelzálog-károsultak érdekeit képviselő

Szabó Bálint

jogász abból, hogy az építési vállalkozó telefonon, illetve személyesen keresett fel lakosokat egy ajánlattal. Talán az időzítés sem véletlen, hiszen az

L. Gábort

érintő egyik per hétfőn folytatódik,

harmadjára kerül vissza első fokra a 200 milliós keretjelzálogos ügy

.

korondi_utca_szabo_balint03_gs

„Az építési vállalkozó körülbelül egy hónapja keresett fel károsultakat, azt mondva nekik, hogy amennyiben tudnak várni még 1-2 hétig további jogi és büntetőjogi lépések megtétele nélkül, abban az esetben egy komplett ajánlattal fog jelentkezni. Ezen a héten maga L. Gábor hozott levelet több lakónak, ami azonban egy egyoldalú jognyilatkozatot is tartalmaz, s ennek aláírása a lakóktól nem elvárható” – ismertette a közelmúltban történteket Szabó Bálint. A jogász által kifogásolt bekezdésben az szerepel, hogy a lakók hozzájárulnak és egyben támogatják azt, hogy Raiffeisen Bank által támasztott követeléscsomagot egy L. Gábor tulajdonában álló cég megvásárolja. Kikötésként szerepel a lakókkal aláírandó levélben az is, hogy a követelés megvásárlását követő 15 napon belül tehermentesítik az érintett ingatlanokat. „Azt gondolom, jelen helyzetben, amikor is a vállalkozó hét évvel a csalás elkövetése után megkeresi a károsultakat, miközben többüknek már elvitte a lakását a pénzintézet, mások kétszer kifizették azt, megint mások pedig a kilakoltatás ellen küzdenek, nem várható el a lakóktól, hogy ismételten ők tegyenek egy egyoldalú jognyilatkozatot” – közölte Szabó Bálint. A jogász arra szólította fel L. Gábort, hogy amennyiben megalapozott a követelésvásárlás szándéka, akkor a hétfői bírósági tárgyalás elején függesszék fel a pert az építési vállalkozó vagy jogi képviselőjének kezdeményezésére, és járuljon hozzá a Raiffeisen Bank is ehhez. Szabó úgy értékelte, hogy nincs szükség arra, hogy külön-külön felkeresse L. Gábor a lakókat, az ügy végére pontot lehet tenni a hétfői tárgyaláson. Kérdésünkre a károsultakat képviselő jogász elmondta, több oka lehet annak, hogy a vállalkozó ajánlattal rukkolt elő: egyrészt a hétfőn kezdődő, harmadjára az első fokú bíróságra kerülő per, másrészt pedig az elmúlt hónapokban kezdeményezett büntetőeljárások, ami összefüggésben áll azzal, hogy egy másik ügyben L. Gábort csődbűntettel vádolják. Szabó úgy összegzett: a vállalkozó el akarja kerülni a börtönt.

korondi_utca_szabo_balint01_gs

„Mi vagyunk az utolsók, akik nem fizettek a banknak. 23 milliót kifizettünk a lakásunkért, a bank azonban mintegy 12 milliót kérne tőlünk és a végrehajtót is nekünk kellene kifizetnünk. Az szomorít el nagyon, hogy a vállalkozó pontosan tudta, hogy két rokkant embert csap be, és most újabb ajánlatot tesz, ugyan, hogyan hihetnénk neki, hogy hét éves harcunk után végre törlik a jelzálogjogot? Csak akkor írok alá bármilyen papírt is, ha az ügyvédem azt tanácsolja” – fogalmazott

Biharvári Gyuláné

. A mozgáskorlátozott asszony hangsúlyozta, ki fognak tartani, bár fizetni sem L. Gábornak sem másnak nem tudnak. A 84 esztendős

Balázsfi Istvánné

családjának két háza ráment az L. Gáborral kötött szerződésre, a vállalkozó a Korondi utcai társasházban lakásokkal fizetett az idős asszonynak és családjának. Eddig 46 millió forintot fizettek ki, a fia lakását azonban elvette a pénzintézet. Mint elmondta, fogytán az ereje, ő már az újszegedi házból nem akar elköltözni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.