Közélet

Illegális bevándorlás - Szakértő: az unió vezetői több tényt sem vesznek figyelembe

Illegális bevándorlás - Szakértő: az unió vezetői több tényt sem vesznek figyelembe

2016. július 19., kedd
Illegális bevándorlás - Szakértő: az unió vezetői több tényt sem vesznek figyelembe

A Migrációkutató Intézet kutatója szerint az Európai Unió vezetői több tényt sem akarnak tudomásul venni, például azt, hogy egy kutatásban a megkérdezettek 80 százaléka úgy véli, van összefüggés a migráció és a terrorizmus között.

Speidl Bianka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, azt sem akarják figyelembe venni, hogy a megkérdezettek 75 százaléka aggódik, mert a migránshullám óta több a súlyos bűncselekmény és attól is tartanak, hogy az események radikálisan formálják át Európa kulturális és vallási arculatát. Elmondta még, hogy a franciák a legtoleránsabbak a témában annak ellenére, hogy ott történik a legtöbb merénylet. Szerinte a nyugat-európai emberek kisebb gyanakvással követik az eseményeket, mint a kelet-európaiak. Nézete szerint Magyarország az állam szuverenitásának tiszteletben tartása miatt van a saját álláspontján, míg a Nyugat már érzi, hogy jóléte és biztonsága veszélyben van, és erre válasz a kvótarendszer, amellyel "szét akarják osztani" azt a problémát, amelyet ők maguk generáltak - vélekedett a kutató.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.