Közélet

Csaknem hárommilliárdos sportinfrastruktúra-fejlesztés kezdődhet Nyíregyházán

Csaknem hárommilliárdos sportinfrastruktúra-fejlesztés kezdődhet Nyíregyházán

2016. július 16., szombat
Csaknem hárommilliárdos sportinfrastruktúra-fejlesztés kezdődhet Nyíregyházán

Jégcsarnok és versenyuszoda felépítésére adott be pályázatot csaknem hárommilliárd forint értékben a nyíregyházi önkormányzat - közölte Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kovács Ferenc polgármester sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban szombaton.

A helyhatósági vezető elmondta, egy hároméves program részeként a 2,1-2,4 milliárd forint közötti összegből felépítendő uszoda a nemrégiben felújított Continental Aréna mellett kapna helyet. Hozzátette, a részben TAO-s (társasági adókedvezmény) pénzből finanszírozott beruházással Nyíregyházának nemzetközi vízilabda-mérkőzések lejátszására alkalmas uszodája lesz, a fejlesztésből pedig az úszó verseny- és utánpótlássport, illetve a szabadidősport is profitálna.

Kovács Ferenc

közölte, a tervek szerint nettó 450 millió forint ráfordítással egy jégcsarnok is felépülne a belváros szélén. A polgármester kitért arra, hogy a város az itt működő cégektől eddig összesen 300-350 millió forint TAO-s pénzt kapott a fejlesztéshez, viszont az éves TAO pénzek hét-nyolcszorosát kell beszerezni az idén és jövőre. Szintén ebből a forrásból finanszírozza az önkormányzat a helyi tornatermek felújítását, valamint pályázati támogatásból folytatná a szabadidő- és kondiparkok építési programját. Szabó Tünde ezzel kapcsolatban elmondta, erre a célra idén 1,5, jövőre pedig 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre a helyhatóságok számára. Nyíregyházán a meglévő tizenhárom kondipark mellé további tízet szeretne felépíteni az önkormányzat. Kovács Ferenc a sajtótájékoztatón kitért arra, várhatóan novemberben kiírják a pályázatot a Tiszavasvári úton lévő, a volt NYVSC-pálya helyén létrehozandó atlétikai centrum kivitelezésére, a munkálatokat pedig a tervek szerint 2017 végére fejeznék be. A Modern Városok Program keretében induló fejlesztés mintegy hárommilliárd forintból valósul meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.