Közélet

Brexit: a magyar álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs

Brexit: a magyar álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs

2016. július 14., csütörtök
Brexit: a magyar álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs

Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépésével és az EU reformjával kapcsolatos magyar elvi álláspontról adott tájékoztatást Dublinban Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára.

Mint az MTI-nek csütörtökön telefonon elmondta, a látogatás aktualitását az adta, hogy a brit népszavazást követő helyzetben elindult egyfajta gondolkodás az unió jövőjéről. Írországot közvetlenül és mélyen érintette a brit népszavazás eredménye, mert gazdasági és társadalmi téren is igen szoros szálak fűzik Nagy-Britanniához. A felek egyetértettek azzal, hogy az EU 27 másik tagállamának közösen kell kialakítania az álláspontját arról, hogy a brit kilépés folyamatát hogyan vigyék végig.

Takács Szabolcs

tájékoztatta az ír felet arról is, hogy Magyarország milyen szempontok mentén képzeli el azt a reformot, amely révén az unió visszanyeri a versenyképességét és az állampolgárok bizalmát, és hatékonnyá, stabillá válik. Az államtitkár két napot töltött tárgyalásokkal az ír fővárosban, és előadást is tartott ezekről a kérdésekről az ír külügyi intézetben. Tárgyalópartnerei az ír miniszterelnök tanácsadói és a külügyminisztérium uniós ügyekért felelős szakpolitikusai voltak. A két ország kapcsolatai hagyományosan jók és kiegyensúlyozottak, s az ír kormány megértő Magyarország európai uniós politikájával kapcsolatban, és sok uniós ügyben hasonló az álláspontjuk - hangsúlyozta az államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.