Közélet

Belgium vállalná a soros uniós elnökséget Nagy-Britannia helyett

Belgium vállalná a soros uniós elnökséget Nagy-Britannia helyett

2016. július 16., szombat
Belgium vállalná a soros uniós elnökséget Nagy-Britannia helyett

Belgium kész elvállalni a kilépni készülő Nagy-Britannia helyett a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget - közölte Didier Reynders belga külügyminiszter a Belga hírügynökségnek Ulánbátorban adott interjújában szombaton.

Az Ázsia-Európa Találkozón (ASEM) tartózkodó külügyminiszter elmondta, a belga kormánnyal való egyeztetést követően az ulánbátori tanácskozás ideje alatt lehetőség nyílt arra, hogy terveiket ismertesse az európai intézmények vezetőivel. Hozzátette: mind

Donald Tusk

, az Európai Tanács, mind

Jean-Claude Juncker

, az Európai Bizottság elnöke pozitívan fogadta a felajánlást. Noha Belgium csak 2024-ben töltené be az unió soros elnökségét, úgy vélekedett, Brüsszel felkészült, és van tapasztalata egy ilyen horderejű esemény sikeres lefolytatásában. Kiemelte, hogy az átvállalt elnökség nem jelent lényeges többletköltséget sem Belgiumnak, sem az Európai Unió intézményeinek, mivel a meglévő épületeket és üléstermeket használhatnák a tanácskozó miniszterek és diplomaták. Megemlítette, hogy Belgium egyébként is nemzetközi események megrendezésére készül, mivel 2017 elején ott tartja következő csúcstalálkozóját a NATO, valamint a 2018-ban esedékes Ázsia-Európa Találkozóra (ASEM) is készül a főváros. A külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy Nagy-Britannia az unió soros elnökségét jelenleg betöltő Szlovákia után következő Máltától venné át. Az uniós tagságról szóló és a kilépéspártiak győzelmével végződött brit referendum miatt azonban felvetődött a kérdés a szigetország soros elnökségéről is - mondta. A 2017-es elnökség sorsáról már a jövő héten dönthetnek az uniós vezetők - tette hozzá

Didier Reynders

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.