Közélet

Az MSZP 3 milliárd forinttal emelné a gyermekétkeztetés támogatását

Az MSZP 3 milliárd forinttal emelné a gyermekétkeztetés támogatását

2016. július 30., szombat
Az MSZP 3 milliárd forinttal emelné a gyermekétkeztetés támogatását

Az MSZP költségvetési módosító javaslatban kezdeményezi a szociális gyermekétkeztetésre szánt állami források megemelését 3 milliárd forinttal.

Bangóné Borbély Ildikó

szocialista országgyűlési képviselő szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta, a kormány 208 ezer gyereknek biztosít szünidei szociális étkezést, ami nem automatikusan jár, hanem a szülőknek kell igényelniük. Az ellenzéki politikus szerint erről a lehetőségről azonban nem tud minden érintett, így korábban csak 142 ezren vették igénybe az ingyenes étkezést. Az MSZP ezen változtatva azt szeretné, ha minden rászoruló gyermek legalább naponta egyszer biztosan meleg ételhez juthatna, ehhez pedig a gyermekétkeztetésre szánt idei 5,3 milliárd forintos költségvetési keretet 8,4 milliárd forintra kellene emelni - mondta Bangóné Borbély Ildikó. Az ellenzéki politikus katasztrofálisnak nevezte a kabinet szegénységellenes küzdelmét, megjegyezve: az utóbbi években a szociális kiadások csökkentésének arányában emelkedett a szegények száma.

Fidesz: az MSZP próbálja láthatatlanná tenni a kormány eddigi teljesítményét, intézkedéseit

A Fidesz szerint az MSZP próbálja láthatatlanná tenni a kormány eddigi teljesítményét, és semmibe veszik azt a 208 ezer gyereket, akik az idén jogosultak arra, hogy a nyári szünet hétköznapjain ingyen ebédet kapjanak. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő szombaton sajtótájékoztatón bejelentette: az MSZP költségvetési módosító javaslatban kezdeményezi a szociális gyermekétkeztetésre szánt állami források megemelését 3 milliárd forinttal. A Fidesz közölte: a kormány a tavalyi 3 milliárd forint helyett az idén 5,3 milliárdot fordít a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésére a tavaszi, nyári, őszi és téli tanítási szünetekben. Hozzátették: a tavalyi 440 forint helyett idén 570 forintra nőtt a napi támogatási összeg, amelyből így jobb minőségű étel készülhet a gyermekek számára. A közlemény szerint a 2017-es költségvetésben további 1,4 milliárdos pluszforrás lesz, amit akár a minőség javítására és még több gyermek ellátására lehet fordítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.