Közélet

Varga Mihály: erős Magyarország tudja támogatni a határon kívül élőket

Varga Mihály: erős Magyarország tudja támogatni a határon kívül élőket

2016. június 5., vasárnap
Varga Mihály: erős Magyarország tudja támogatni a határon kívül élőket

Magyarországnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy érdemi támogatást és segítséget tudjon nyújtani az anyaországon túl élőknek - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség országgyűlési képviselője a csillaghegyi országzászlónál a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott vasárnapi ünnepségen Óbudán.

Szavai szerint "e tekintetben is jó úton járunk", hiszen Magyarországnak szilárd helye van a sikeres európai nemzetek sorában, "elismerik teljesítményünket, és jó úton vagyunk afelé, hogy hallgassanak is a szavunkra". A miniszter beszélt arról is: az elmúlt évek kiemelkedően jó gazdasági teljesítménye lehetővé tette, hogy jövőre ismét minden magyar ember tehessen egy lépést előre, és növelni lehet a család biztonságát. Kiemelte: mindeközben elindult az elmúlt száz év legnagyobb gazdaságfejlesztési programja a Vajdaságban és hasonló indul Kárpátalján is.

Varga Mihály

az ország története egyik legsúlyosabb tehertételének nevezte az 1920-as trianoni békediktátumot, amellyel szavai szerint "a történelmi Magyarország elveszett, de a nemzet megmaradt, mert mi, magyarok, összetartozunk", a külhonban rekedt magyarok pedig máig őrzik, őrizni akarják magyarságukat. "Eggyé tesz bennünket múltunk és jelenünk, eggyé formál a jövőbe vetett bizalom", "nemzetté formál magyarságunk szilárd tudata" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a nemzeti összetartozás napja az emlékezés és az erőgyűjtés ideje is, de ekkor kell számot vetni teendőinkről is. Mint múltunk során több ízben, újra kívülről akarják megmondani nekünk, mi a jó, mit kell tennünk, de bárhogy is mondják, az Európát elözönlő bevándorlóáradat kikényszerített befogadása nem feladatunk - jelentette ki a miniszter. Varga Mihály mérföldkőnek nevezte a kvótáról rendezendő népszavazást, amellyel véleménye szerint "felmutathatjuk nemzeti egységünket, egyértelmű üzenetet küldhetünk, és egyben mintát adhatunk a hozzánk hasonlóan gondolkodású uniós országok számára". Szólt arról is: a következetes szembenézésre a 96 esztendeje történtekkel a rendszerváltás után 2010-ig várni kellett, "mert csak a jelenlegi kormány vállalta ezt fel". Hozzátette: ezt azért kellett megtenni, mert "e nélkül nem építhettünk Magyarország, a magyarság számára valódi hazát". Nem engedhettük, hogy a külhoni magyarok iránti felelősségünkre továbbra is Trianon árnya boruljon, nem engedhettük, hogy bárki megkérdőjelezze, hogy a magunk módján lehessünk magyarok, a saját nézőpontunkból tekintsünk történelmi múltunkra, nemzeti hagyományainkra, és hogy az igazság tudatában képviseljük a külhoni magyarok érdekeit - mondta a miniszter. Amíg a magyarság egészében megvan az összetartozás tudata, az egymásért érzett felelősség, az egyéni érdekek helyett a nemzet érdekeiért vállalt szolgálat, addig ez a nemzet erősödik - jelentette ki Varga Mihály, hozzátéve, "sokan vannak, akik szívükben és szándékaikban magyarok".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.