Bulvár

Tűzoltók szabadítottak ki lakásából egy rosszul lett asszonyt Hódmezővásárhelyen

Tűzoltók szabadítottak ki lakásából egy rosszul lett asszonyt Hódmezővásárhelyen

2016. június 29., szerda
Tűzoltók szabadítottak ki lakásából egy rosszul lett asszonyt Hódmezővásárhelyen

Kedden összesen három esethez riasztották a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeit.

Két személyautó ütközött kedden délelőtt az 5442-es úton, Kömpöc és Csólyospálos között. A kisteleki egység áramtalanította a járműveket, majd megszüntette a forgalmi akadályt. A mentőszolgálat a baleset sérültjeit kórházba szállította. Rosszullét miatt riasztották a tűzoltókat kedden reggel. Hódmezővásárhelyen, a Szabadság tér egyik lakásában egy idős, beteg asszony nem nyitott ajtót a szomszédoknak. A város hivatásos egysége kéziszerszámok segítségével feszítette fel a bejárati ajtót, majd átadták a helyszínt a mentőszolgálat munkatársainak. Vezetékre dőlt egy fa kedden délután Szentesen. A Nagyörvény utcába riasztották a város hivatásos egységét. A tűzoltók gépezetes tolólétra és motoros láncfűrész segítségével távolították el a nagy méretű faágat, amely a járműforgalmat is veszélyeztette. Szegeden pedig az esti órákban hasadt ketté egy egy méter átmérőjű fa törzse. A tűzoltók mentőkötéllel és láncfűrésszel avatkoztak be. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.