Közélet

Toroczkai László: Ásotthalom már nem utasítja el a tranzitzónát

Toroczkai László: Ásotthalom már nem utasítja el a tranzitzónát

2016. június 13., hétfő
Toroczkai László: Ásotthalom már nem utasítja el a tranzitzónát
foto toroczkai laszlo

Tranzitzónát hoznak létre Ásotthalomnál, a döntést Toroczkai László, a település polgármestere is elfogadta. Korábban a jobbikos politikus még tiltakozott a szándék ellen, a homokhátsági község képviselő-testülete válaszul kitiltotta a 3,5 tonnánál nehezebb, nem helyiek által használt gépjárműveket. A pálfordulás okairól beszélt a SZEGEDma Hírportálnak Toroczkai László.

"Örülni nem örülünk neki, de megnyugtató volt az, amit a röszkei tranzitzónában láttam" -

Toroczkai László

, Ásotthalom polgármestere így kommentálta azt, hogy mégis épül a település határában tranzitzóna, ahol napi 15 embert engednek be.

Korábban határozottan tiltakozott

a lépés ellen, s felmerült, hogy a település teljes közigazgatási területén nem járulnak hozzá a tranzitzóna létesítéséhez. Aggódott amiatt, hogy a község fejlesztési terveit – amely zömében a turizmusra és a mezőgazdaságra építene – egy tranzitzóna gyakorlatilag lenullázná. A homokhátsági település képviselő-testülete végül kitiltotta a 3,5 tonnánál nehezebb, nem helyiek által használt gépjárműveket. "Akkor, amikor a merev elutasítás álláspontjára helyezkedtem,

Bakondi György

miniszterelnöki belbiztonsági főtanácsadó

sajtótájékoztatójáról

értesültem a tranzitzóna megépítéséről. Valamiféle jelzést küldenem kellett nekem és a képviselő-testületnek is a kormány felé, hogy ezt nélkülünk nem építhetik meg, csak velük egyeztetve" -indokolta két héttel ezelőtti nyilatkozatait. Ezt követően kezdődtek meg a tárgyalások

Csampa Zsolt

önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkárral. Toroczkai kérte, hogy tegyék lehetővé számára a röszkei tranzitzóna megtekintését, a látogatás után "kiderült, hogy ennek működéséből az ásotthalmiak semmit nem fognak észrevenni", s a tranzitzóna nem azonos a menekülttáborral, a barakkok pedig a kerítés vonalát követik, így nem nyúlnak be az ország területére. A helyszín kiválasztásánál is kikérték a polgármester véleményét, aki egy olyan pontot ajánlott, ahol nincs tanya a közelben, így csupán rendőrből, ENSZ-munkatársból és újságíróból lesz több a környéken. A menekülteket naponta egyszer buszokon szállítják el. Járványügyi szempontból is örül ennek, mert nem régen fogtak mezőőrei

két pakisztáni illetőségű személyt

, akik az orvosokat és a rendőröket keresték, most viszont azonnal megkaphatják az ellátást a tranzitzónában úgy, hogy közben nem veszélyeztetik a környék lakosságának egészségét. "Kértem, hogy a a kormányzat - akár a központi költségvetés terhére - az ásotthalmi hátárátkelőhöz vezető nagyon rossz állapotú utat fejlessze, mert itt tavaly legálisan 300 ezren keltek át. Erre szóbeli ígéretet kaptam" - mondta a településvezető arról, hogy mit kértek a lépés elfogadásáért cserébe. Hozzátette, továbbra is szeretnék, ha hosszabb ideig lenne nyitva a határátkelő, de ennek ügyét nem akarták összekeverni a tranzitzóna létesítésével. Megjegyezte, nem tart attól, hogy az eddiginél több türelmetlen migráns illegális határátlépéssel próbálkozik, mert az állomás működése folyamatos, s jelenleg is "folyamatosan támadják a kerítést".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.