Írjon nekünk

Bulvár

Nem érte el a pályázói korhatárt, mégis elnyerte a jó tanuló–jó sportoló díjat a szegedi lány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

toth_tamara

Közel 350 fiatal érdemelte ki idén a “Magyarország Jó tanulója–Jó sportolója” díjat, közülük negyvenen június 9-én, Budapesten vehették át a kitüntetést – írja az elavidek.hu. Köztük volt a 13 éves szegedi Tóth Tamara is. A lány amellett, hogy kitűnő tanuló, az úszásban is komoly sikereket ért már el.

A “Magyarország Jó tanulója–Jó sportolója” pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdeti meg minden évben, melyre alsó- és felső tagozatos, valamint felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezhetnek öt korcsoportban – közölte a hírportál. Célja, hogy ösztönözze az ifjúságot a testmozgásra, motiválja őket tanulmányaik és a sport területén, elősegítse a tehetséggondozást, valamint az utánpótlás-nevelést.

A díj elnyerése nem jár pénzjutalommal, ugyanakkor nem elegendő hozzá a kiemelkedő tanulmányi eredmény. A feltételek között szerepel, hogy a sportban hazai országos bajnokságban vagy nemzetközi versenyen is eredményesen szerepeljen az induló. A pályázatokat a minisztérium által felkért, független szakemberekből álló értékelő bizottság bírálta el. A legjobb negyven diák személyesen vehette át az oklevelét Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkártól és Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkártól.

Tóth Tamara a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulója, szeptemberben kezdi a hetedik osztályt. Már 7 éve úszik a Szegedi Úszó Egylet színeiben, és kiváló sportolói eredményei mellett kitűnő tanuló. A pályázatra a szülei nevezték és elmondása szerint, nagyon elcsodálkozott, mikor megkapta a levet arról, hogy elnyerte az elismerést. Saját korcsoportjában, a 2002-ben születettek között egyedüliként indult 2003-as születésűként, ami azért is jelentős elismerés, mivel 13 évesen lehet először pályázni. Az országban ennek ellenére az egyik legjobb eredménye neki lett, így egyedüli 2003-as születésűként hívták meg a minisztériumi díjátadóra.

Tamara a hét legtöbb napján már 5:40-kor a medencében van, ezután megy az iskolába, délután pedig ismét edzésre. Ez a szoros időbeosztás és teljesítmény egy felnőtt számára is igen megterhelő lehet mentálisan és fizikailag is egyaránt, de 172 érem és a színötös bizonyítvány a bizonyíték arra, hogy hatalmas kitartással és szorgalommal mindez megvalósítható.

“Reggel úszóedzésre megyek, utána iskolába. A délutáni edzés előtti rövid időben megcsinálok valamennyi írásbeli házi feladatot, utána pedig még este tanulok itthon. Szerencsére a tanárok többnyire nagyon megértők, és mindenben támogatnak” – mondta el Tamara.

A példaképe az édesanyja, az úszók közül pedig Egerszegi Krisztinára és Hosszú Katinkára néz fel a rendkívüli kitartásuk miatt, és mert mindketten jók hátúszásban, amit fiatal lány is szeret.

Az úszás mellett a tanulmányi versenyeken is jeleskedik. Ebben az évben indult országos történelem és természetismereti megmérettetésen is, valamint részt vett az idei Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen, mely a tantárgy egyik legrangosabb versenye az országban.

Tamarának már határozott elképzelései vannak a jövőjéről is: az általános iskola után a Radnóti Miklós Gimnáziumba akar jelentkezni, majd orvosnak szeretne továbbtanulni. A fiatal lány a vakáció kezdetével sem sokat pihen, nagy erőkkel készül a júliusi Országos Gyermek Bajnokságra.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál