Sport

Labdarúgás: nyugodtabb szezont remél jövőre a HFC mestere

Labdarúgás: nyugodtabb szezont remél jövőre a HFC mestere

2016. június 11., szombat
Labdarúgás: nyugodtabb szezont remél jövőre a HFC mestere
hfc12_gs

Az utolsó fordulóig fenyegette a kiesés réme a Hódmezővásárhelyt az NB III Közép csoportban, Marton Bencéék azonban végül két riválisukat is megelőzték a táblázaton, ezáltal biztosítva tagságukat az osztályban a jövő szezonra. A 2015/2016-os idény végeztével Major Lászlót, a vásárhelyiek vezetőedzőjét kértük fel a csapat teljesítményének értékelésére.

"Nyugodtan mondhatom, hogy ez volt a legnehezebb félévem, amióta csak edzőként dolgozom. Egy rosszul sikerült ősz után szerettük volna megerősíteni a csapatot, de ez végül nem jött össze, mert télen nagyon nehéz megfelelő játékosokat igazolni. Ráadásul

Zdravko Maravic

,

Faragó Béni

és néhány meccset követően

Szabó Zoltán

is elment tőlünk,

Komáromi András

pedig megsérült. Csak a munkában bíztunk, rengeteget dolgoztak a srácok. Eközben a riválisok egészen jól szerepeltek tavasszal, a Szekszárd például szinte egyenesen megtáltosodott. Komoly rangja lett az NB III-nak, senki sem szeretett volna kiesni. A mi esélyünket az jelentette, ha minél többet dolgozunk a sikerért, és azt gondolom, meg is érte a rengeteg befektetett energia. Utólag mindig könnyűnek tűnik a dolog, de hiába mondja bárki, hogy könnyű volt kiharcolni a bennmaradást, valójában nagyon nehéz feladat volt ez. A keret munkájával és hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok. Emellett szerencsésnek mondhatom magam, mert edzőként a legjobb infrastrukturális körülmények között dolgozhatok Csongrád megyében, illetve a vezetők is igyekeztek minden kérésemet teljesíteni a félév folyamán, tehát minden szükséges segítséget megkaptam" - összegezte az elmúlt hónapok tapasztalatait a HFC mestere.

Major László

a 13. fordulóban vette át a gárda irányítását, amely azt megelőzően mindössze 9 pontot gyűjtött, s csupán a 8 egységet számláló Bölcskét és a szezont 11 vereséggel nyitó Szekszárdot előzte meg a táblázaton. A téli szünetre még ennél is borúsabb lett a helyzet, hiszen a Hódmezővásárhely úgy készülhetett a tavaszi folytatásra, hogy kizárólag jobb gólkülönbségének köszönhetően állt az utolsó előtti pozícióban. Ehhez képest a pontvadászat második etapjában valósággal száguldott a Csongrád megyei alakulat, amely 22 begyűjtött pontjával a tavaszi tabella 9. helyét kaparintotta meg.

Az NB III Közép csoport utolsó öt helyezett csapatának őszi, tavaszi és összesített teljesítménye:

ŐSZTAVASZÖSSZESÍTETT
7.Gyula25p8.Békéscsaba II.23p13.Gyula36p
13.Bölcske17p9.HFC22p14.Békéscsaba II.35p
15.Békéscsaba II.12p13.Szekszárd19p15.HFC33p
16.HFC11p16.Bölcske12p16.Szekszárd30p
17.Szekszárd11p17.Gyula11p17.Bölcske29p

"Sok sérültünk volt a tavasz folyamán, így ifistákat is fel kellett hívnunk az első csapathoz. Az ő szereplésük persze önmagában egy pozitív dolog, de tény, hogy 6-7 meghatározó játékos kiesése általában már az eredményeken is tükröződni szokott. Ennek ellenére csak egy komoly vereséget szenvedtünk, az Újbuda elleni 0-4-et leszámítva egynél több góllal senki sem tudott megverni minket. Rendre nagyon fegyelmezetten, masszívan tudtunk védekezni, ezáltal a csapat is stabilitást kapott" - mutatott rá az edző. "Nagyon komoly bajnokság lesz a jövő évi, holott már az ideire is azt mondom, hogy lényegesen erősebb volt, mint a 2013-as átszervezés előttiek. Mostanra már ennek az osztálynak is van tétje és rangja, a feljutásért is igen sokan álltak sorba. A SZEOL-nak ezúton is szeretnék gratulálni az ezüstéremhez!" - tette hozzá Major László.

hfc21_gs

A jövőről szólva elmondta, a Magyar Labdarúgó Szövetség által életbe léptetett szabályváltozások a vásárhelyiekre is komoly kihatással vannak. Az NB II-es és NB III-as klubok már idén is csak annak tudatában alkalmazhattak légiósokat, hogy velük együtt kizárólag az alap TAO-támogatásban részesülhetnek, ugyanakkor a 2016/2017-es kiírásban már ennél is szigorúbbak lesznek a feltételek. Csak azok a játékosok számítanak majd magyarnak ugyanis ebből a szempontból, akik 21 éves koruk előtt legalább három évet lejátszottak a honi bajnoki rendszerben. A HFC esetében ez annyit jelent,

Mezei Olivér

,

Slobodan Markovic

,

Slobodan Dordevic

és

Denis Lazinica

szerepeltetése is rendkívül jelentős bevételkiesést jelentene az egyesület számára. A csapat trénere kitért rá, mindezek értelmében akár 7-8 játékost is igazolniuk kell a nyári időszakban, ráadásul a harmadosztályban igen éles versenyfutás várható a következő idényben. A liga csoportjai 18 csapatosra bővülnek, ugyanakkor a végelszámolásnál az utolsó négy helyezett búcsúzni kényszerül majd, akárcsak a legrosszabb 13. helyezett. Eközben viszont anyagilag mindenképpen megéri az egyesületeknek, ha nem nyugszanak bele a megyeegyes létbe, hiszen a hírek szerint az NB III-as csapatok

több tízmilliós támogatásban részesülhetnek

utazási költségtérítés gyanánt. "Június 24-én fogunk kezdeni. Továbbra is csak a munkában hiszek, úgyhogy komoly felkészülés vár a játékosokra. Biztos, hogy rengeteg érkező lesz, akiket megint össze kell majd gyúrni a megmaradókkal egy új csapattá. Persze, a futball már csak ilyen, meglátásom szerint pedig az NB III lassan elmozdul a profizmus felé. Tudomásul kell persze venni, hogy sokan munka mellett játszanak, szóval ezt össze kell tudnunk egyeztetni. Nem lesz könnyű a következő szezon sem, de ha úgy dolgoznak a srácok, ahogy eddig, valamint meg tudjuk kicsit erősíteni a keretet, akkor nem tudom elképzelni, hogy kiesési gondjaink legyenek ismét" - fogalmazott Major László. Hozzátette, elküldeni senkit sem fognak, amennyire csak ez lehetséges, szeretnék egyben tartani a keretet. Végezetül üdvözölte a HFC II. valószínűsíthető feljutását a megyeegybe. "Ez egy jó lehetőség számomra is. Nem mindegy ugyanis, hogy aki esetleg éppen kimarad a keretből, a megyei I. vagy II. osztályban léphet-e pályára az adott hétvégén" - mondta.

A Hódmezővásárhelyi FC tavaszi bajnoki mérkőzései:

34. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – ESMTK

3-1

33. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Dunaharaszti MTK

1-1

32. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – FC Dabas

0-0

31. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Kozármisleny

0-1

30. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Szekszárdi UFC

0-0

29. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Szentlőrinc SE

2-1

28. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Várfürdő-Gyulai Termál FC

4-0

26. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL SC

0-0

25. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Pénzügyőr SE

1-1

24. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Budapest Honvéd-MFA II.

3-2

23. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Bölcskei SE

0-1

22. forduló:

Komlói Bányász SK – Hódmezővásárhelyi FC

1-0

21. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Budafoki MTE-Újbuda FC

0-4

20. forduló:

Monori SE – Hódmezővásárhelyi FC

0-0

19. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC – Paksi FC II.

3-2

18. forduló:

Békéscsaba 1912 Előre SE II. – Hódmezővásárhelyi FC

1-1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.