Sport

Labdarúgás: elkezdte a munkát az NB II-re a SZEOL SC

Labdarúgás: elkezdte a munkát az NB II-re a SZEOL SC

2016. június 27., hétfő
Labdarúgás: elkezdte a munkát az NB II-re a SZEOL SC
szeol_felkeszules016kf

A múlt heti, elsősorban a fiatalok tesztelésével telt hetet követően hétfőn már teljes erőbedobással a másodosztály küzdelmeire való felkészülés jegyében zajlottak a tréningek a SZEOL SC: a gárda napi két edzéssel készül a közel egy hónap múlva esedékes bajnoki rajtra.

Kicsivel több mint három hete játszotta legutóbbi bajnokiját a SZEOL SC: a szegediek június 5-én Békéscsabán zárták le az előző idényt, hétfőn azonban már kétszer is jelenésük volt a Felső Tisza-parti stadionban, ugyanis a szakvezetés napi két gyakorlást vezényel a csapat tagjainak. A keménynek ígérkező periódus elején délután már valamelyest szerencsésebbek voltak a futballisták, a perzselő hőségben délután már egy kicsit mozgott a levegő is, megkönnyítve ezzel a munkát. „Én személy szerint feltöltődtem, remélem, hogy a játékosok is, ez majd ezt követően fog eldőlni. Elkezdtük a munka oroszlánrészét, napi két edzéssel, napközis rendszerben készülünk. Vannak bizonytalanságok még a keretben, de ez a felkészülés ebben az időszakában teljesen normális. A maggal már sikerült megegyezni, van olyan játékos, akinek nem fix a sorsa az eddigiek közül, és az újak közül sem egyeztünk meg mindenkivel. Remélem, hogy várható még jó pár erősítés, hiszen teljesen más kaliberű ellenfelekkel fogunk majd küzdeni, ezzel tisztában vagyunk. Ezért is változik az edzésmennyiség, a minőség azzal tud változni, ha jobb játékosok játszanak, értelemszerűen így gyorsul az edzés és a játék is” – fogalmazott portálunknak az első napon

Tóth Ákos

, a SZEOL SC vezetőedzője. A ritmust először majd a jövő heti, Cegléd elleni hazai felkészülési mérkőzés töri meg: ezt követően még négy felkészülési meccset játszik az NB II-re készülő gárda. „Önmagában az nagy változás, hogy az edzésszámunkat növeltük, a módszerekben nem tervezünk nagy változást, hiszen működött a rendszer. Azzal, hogy az edzések száma növekszik, a volumene is változni fog, ebben tudunk majd előrelépni, de meglátjuk, hogy mire lesz elég, de majd a mérkőzésekkel jön meg ez a rutin. Így volt ez az NB III-al is, hiszen amikor felkerültünk, az első három fordulóban vereséget szenvedtünk, aztán majdnem dobogósak lettünk a végén. Ez most nyilván nem elvárás, húszból három csapatot kell megelőznünk” – fejtette ki a SZEOL mestere, aki kitért rá: ugyan nagyon fontos része a lesz történetnek az az öt felkészülési meccs, amit játszanak majd a bajnoki küzdelmek rajtjáig, de nem csak ebből áll a felkészülésük.

A SZEOL SC felkészülési programja

július 9., szombat

15.00 SZEOL SC-Cegléd

július 13., szerda

Békéscsabai Előre-SZEOL SC (Algyő)

július 16., szombat

SZEOL SC-Szolnoki MÁV FC

július 20., szerda

18.00 Hapoel Akko-SZEOL SC (Telki)

július 23., szombat

SZEOL SC-UTA Arad

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.