Sport

Euro 2016: gond nélkül hozta a papírformát Németország Szlovákia ellen

Euro 2016: gond nélkül hozta a papírformát Németország Szlovákia ellen

2016. június 26., vasárnap
Euro 2016: gond nélkül hozta a papírformát Németország Szlovákia ellen
nemetorszag_szlovakia

A világbajnok német labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte a szlovák csapatot a franciaországi Európa-bajnokság vasárnap délutáni nyolcaddöntőjében, Lille-ben.

A német válogatott nagy tornákon a legutóbbi 16 mérkőzéséből 13-at megnyert két döntetlen és egy vereség mellett, a két együttes legutóbbi összecsapása viszont óva intette a világbajnokot, amely május 29-én Augsburgban 3-1-re kikapott a szlovák csapattól felkészülési mérkőzésen. Az első lehetőség a szlovákok előtt, adódott, ám nem éltek vele, a németek pedig korán megszerezték a vezetést egy rossz felszabadításnak köszönhetően: ez volt

Jérome Boateng

első válogatottbeli találata a 63. mérkőzésén. Ráadásul már az első negyedóra végére megduplázhatták volna előnyüket,

Özil

gyenge büntetőjét azonban hárította

Kozácik

. A folytatásban is a németek akarata érvényesült - 15 alkalommal kísérleteztek az első 45 percben -, ám

Manuel Neuer

bravúrjára is szükség volt a félidő előtt ahhoz, hogy előnnyel vonulhassanak szünetre. Hogy ez nem egy, hanem kétgólos volt az első félidő után, arról pedig

Draxler

és

Gomez

gondoskodott egy baloldali akció végén. A második játékrészben néhány szlovák lehetőség után újra a német válogatott vette kezébe az irányítást, s növelni is tudta előnyét. Ezt követően is a - korábbinál szolidabb tempóban, de a - világbajnok dominált, a szlovákok - immár a Ferencváros támadójával, az Eb-n először pályára lépő

Stanislav Sestákkal

a soraikban - pedig nem tudták csökkenteni a hátrányukat. A szombati negyeddöntőben a németekre a négy évvel ezelőtti döntő visszavágójának győztese, a címvédő spanyol vagy a 2012-ben ezüstérmes olasz együttes vár Bordeaux-ban.

Férfi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntő:

Németország - Szlovákia 3-0 (2-0)

Lille, Stade Pierre Mauroy, 44 312 néző. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel).

Németország:

Neuer - Kimmich, J. Boateng (Höwedes 72'), Hummels, Hector - Kroos, Khedira (Schweinsteiger 76') - Müller, Özil, Draxler (Podolski 72') - Gomez.

Szövetségi kapitány:

Joachim Löw.

Szlovákia:

Kozácik - Pekarík, Skrtel, Durica, Gyömbér (Saláta 84') - Hrosovsky, Skriniar, Hamsík - Kucka, Duris (Sesták 64'), Weiss (Gregus - a szünetben).

Szövetségi kapitány:

Jan Kozak.

Gólszerzők:

Boateng (8'), Gomez (43'), Draxler (63').

Sárga lap:

Kimmich (46'), Hummels (67'), illetve Skrtel (13'), Kucka (91').

Gólok:

- 8. perc: Egy baloldali szögletet követően középre szabadított fel a szlovák védelem, Jérome Boateng pedig 20 méterről, szemből laposan a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, amely egy védőn kissé még irányt is változtatott. (1-0) - 43. perc: Julian Draxler csapta be védőjét a baloldalon, majd az alapvonalról tökéletesen adta középre a labdát, Mario Gomez pedig három méterről nem hibázott. (2-0) - 63. perc: Jobboldali szöglet után Mats Hummels nyert fejpárbajt a szlovákok 16-osán belül, az üresen maradt Draxler pedig négy méterről, félfordulatból a jobb felsőbe vágta a labdát. (3-0)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.