Közélet

Az Emmi-államtitkár a ciklus legaktívabb felszólalója az Országgyűlésben

Az Emmi-államtitkár a ciklus legaktívabb felszólalója az Országgyűlésben

2016. június 19., vasárnap
Az Emmi-államtitkár a ciklus legaktívabb felszólalója az Országgyűlésben
Orbán Viktor; Semjén Zsolt

Az előző két ülésszakkal szemben tavasszal nem a szocialista Gúr Nándor, hanem az LMP-s Schmuck Erzsébet beszélt a leghosszabban a parlamentben, a legtöbbször azonban ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára fejtette ki véleményét, aki minden tekintetben a ciklus legaktívabb felszólalójává vált. Az elmúlt fél évben tizenegy kormánypárti politikus maradt néma az ülésteremben, köztük Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes is.

Schmuck Erzsébet

tavasszal 12 óra 46 percet beszélt, két órával többet, mint a második

Rétvári Bence

(KDNP), akit a parlamentből és az LMP-frakció éléről távozó

Schiffer András

követ 8 óra 16 perccel.

Gúr Nándor

ezúttal a negyedik helyre került 7 óra 36 percet kitevő felszólalásai alapján, őt az MSZP padsoraiból a tizedik

Józsa István

(5 óra 37 perc) és a tizenkettedik

Bárándy Gergely

(4 óra 31 perc) követik. A Jobbik leghosszabban beszélő képviselője az Országgyűlést szintén elhagyó

Novák Előd

volt, aki a hatodik helyre került 6 és fél órán át tartó felszólalásaival. A Jobbik-frakcióból egy hellyel marad le

Z. Kárpát Dániel

(6 óra 3 perc),

Staudt Gábor

(5 óra 48 perc) pedig a kilencedik. Az LMP öttagú képviselőcsoportjából négyen is az első tízbe kerültek felszólalásaik hossza alapján, az ötödik

Sallai R. Benedek

7 óra 36 percig, a nyolcadik

Ikotity István

5 óra 58 percig tartotta szóval képviselőtársait. Az ellenzéki pártból az összesített lista 16. helyén végzett

Szél Bernadett

volt a legszűkszavúbb, akinek tavasszal elég volt 3 és fél óra véleménye ismertetésére. A Fidesz képviselőcsoportjából két államtitkár áll a lista elején, az adóügyekért is felelős

Tállai András

(4 óra 36 perc) a tizenegyedik, az infrastruktúráért felelős

Völner Pál

, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára (3 óra 32 perc) pedig a tizenötödik. A nem kormánytag fideszes képviselők közül a huszonnegyedik

Vass Imre

beszélt a legtöbbet, 2 óra 46 percet. A minisztereknél a Miniszterelnökséget vezető

Lázár János

volt a legbőbeszédűbb, aki percre pontosan annyi ideig szólalt fel, mint Vass Imre.

Orbán Viktor

miniszterelnök 2 óra 5 percet beszélt és ezzel a harmincötödik leghosszabban felszólaló képviselő lett. A listát

Simicskó István

honvédelmi miniszter zárja, aki egyetlen alkalommal beszélt, kevesebb mint öt percet. A független képviselők táborából

Szabó Szabolcs

, az Együtt politikusa beszélt a leghosszabban, több mint másfél órán át, míg ezt a rangsort

Gyurcsány Ferenc

, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke zárja, aki egyszer kért szót, az egészségügyről szóló politikai vitában, amelyben több mint 8 perc alatt fejtette ki véleményét. A tavaszi ülésszakot követően Rétvári Bence a felszólalások hosszúsága és száma alapján is a legaktívabb képviselőnek számít a 2014-ben kezdődött ciklusban. Az államtitkár 737 felszólalása összesen több mint 40 órán át tartott, és ezzel 3 órával többet beszélt, mint a második Gúr Nándor, valamint 5 órával megelőzi az LMP-s Sallai R. Benedeket. Tavasszal tíz fideszes képviselő, valamint

Semjén Zsolt

kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes maradt néma az ülésteremben. Közülük

Kubatov Gábor

hallgat a legrégebb óta, aki 2006-os parlamentbe kerülése óta egyetlen alkalommal, 2007-ben kért szót a napirend után, felszólalásában a demokratikus intézmények védelmében beszélt. Frakciótársa,

Bíró Márk

, aki 2010 óta tagja az Országgyűlésnek, eddig egyetlen alkalommal sem szólalt fel, míg

Varga József

2012-ben,

Farkas Flórián

és

Simon György

pedig 2013-ban nyilatkozott meg utoljára.

Hende Csaba

még honvédelmi miniszterként tavaly szeptemberben,

Czunyiné Bertalan Judit

pedig oktatási államtitkárként 2015 júniusában fejtette ki utoljára véleményét az ülésteremben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.