Gazdaság

A takarékszövetkezetekről egyeztetett Orbán Viktor Demján Sándorral

A takarékszövetkezetekről egyeztetett Orbán Viktor Demján Sándorral

2016. június 13., hétfő
A takarékszövetkezetekről egyeztetett Orbán Viktor Demján Sándorral

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével tárgyalt hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök - erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek.

A megbeszélés - mely nagyjából egyórás volt - a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában zajlott.

Havasi Bertalan

az egyeztetés tartalmáról nem mondott részleteket, annyit közölt, hogy a takarékszövetkezetekről volt szó.

Demján Sándor

május végén a miniszterelnöknek küldött levelében azt írta, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá, ezért a célok teljesülését meg kell vizsgálni. Válaszában a kormányfő kijelentette, hogy sikeresnek ítéli és lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, "kétes ügyletektől való megszabadítását" és feltőkésítését, ugyanakkor elfogadja Demján Sándor véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül. Június 7-én az Országgyűlés arról döntött, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bankfelügyeleti ellenőrzése alá helyezi a teljes takarékszövetkezeti rendszert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.