Sport

Tizenhárom sportágat próbálhattak ki a szegedi gyerekek + FOTÓK

Tizenhárom sportágat próbálhattak ki a szegedi gyerekek + FOTÓK

2016. május 18., szerda
Tizenhárom sportágat próbálhattak ki a szegedi gyerekek + FOTÓK
sport_legyen_a_tied009kf

Szegeden folytatódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága által életre hívott Sport Legyen a Tied! Programsorozat. Az újszegedi sportcsarnokban összesen 13 sportágat próbálhattak ki a szegedi gyerekek.

Második alkalommal érkezett Szegedre a Sport legyen a Tied programsorozat: az újszegedi sportcsarnokban összesen tizenhárom sportággal ismerkedhettek meg és próbáltak ki a szegedi gyerekek, így például a Naturtex-SZTE-Szedeák játékosainak segítségével a kosárlabdát, a kajak-kenut, tornát, a vívást, a röplabdát, vagy a judót is kipróbálhatták. Beszédében

Joób Márton

, a város Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottságának elnöke kiemelte: céljuk, hogy a gyerekek az iskolát követően ne a telefonjaik vagy számítógépük előtt üljenek és játszanak, hanem aktívan töltsék el a szabadidejüket.

Plesovszkiné Újfaluczki Judit

, a a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) szegedi tankerületének igazgatója örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy magas létszámban vettek részt a gyerekek a rendezvényen, amelyen amennyiben teljesítették a tízpróbából álló megmérettetést a gyerekek, ajándékban részesültek. „2015-ben indította útjára a Sport legyen a Tied! Programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága. Pozitívak a tapasztalataink, a program első része a megyei nagyrendezvényekről szólt, amikor sportágakat lehet kipróbálni. A második részében sportági bemutatókról beszélünk, amikor az iskolákba kiszállított sporteszközöket próbálhatják ki a gyerekek. Ezek a sporteszközök egyébként helyben is maradnak, ezeket az iskola tanulói tudják használni. Ezek a sportszerek 100 és 500 ezer forint között mozognak, attól függ, hogy melyik sportág hogyan gondolkodott önmaga népszerűsítésének tekintetében. 238 intézményről beszélünk az egész ország tekintetében, 1168 intézménybe vittünk ki eszközöket. Ha azt nézzük, hogy nagyjából 3900-4000 között van a feladatellátási helyek száma ma Magyarországon az iskolák tekintetében, akkor egy harmadnyi lefedés az nem rossz dolog. A sportágaknál azt tapasztaljuk, hogy egy ilyen nagy rendezvény után megnő az érdeklődés, ami valóban az alapján történik meg, hogy mit tapasztaltak a gyerekek, esetleg megdicsérték őket az edzők, ebben az esetben már tudja a gyerek, hogy mit szeretne, vannak tapasztalatai az adott sportágról” - fogalmazott portálunknak

Vincze József

, a programot koordináló Magyar Diáksport Szövetség Dél-Alföldi régiójának irodavezetője. Mint azt Vincze József hozzátette, ha marketing nyelvre lefordítjuk a dolgot, akkor most próbavásárlás zajlik, így például az atlétika esetében ki lehet próbálni a minigátokat, az ugróiskolát vagy az ugrófelületeket, ez mind a mozgáskoordinációt javítja. A program lényege, hogy kedvet csináljon a gyerekeknek a sportoláshoz, ne pedig adott esetben kudarcélménnyel térjenek haza.

sport_legyen_a_tied015kf

„Mi abban bízunk, hogy előbb-utóbb minden intézményben valamilyen sporteszköz csomag kiszállításra kerül. Tudni kell, hogy ez egy 500 millió forintos keretösszeggel rendelkező program, amibe beletartozik az ilyen nagy rendezvények megszervezése is, de az 1168 eszközcsomag is. Az államtitkárság és a minisztérium fejlesztéspolitikai iránya az, hogy azok a területek, ahol eddig nem jelentek meg különböző sportágak, ott igenis próbáljuk ki. Ennek kapcsán a kosárlabdát kell kiemelni, ők azt választották, hogy oda szállítanak csomagokat, ahol eddig még nem jelentkezett kosárcsapat, például a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett diákolimpia rendszerbe nem jelent még meg az adott településről kosárlabda csapat. Az asztalitenisz szövetség azt a vonalat választotta, hogy azok az intézmények, osztályok kaptak versenyszintű asztalokat, akik eddig is részt vettek a versenyrendszerben, de nem értek el jó eredményeket” - fejtette ki a Magyar Diáksport Szövetség Dél-alföldi régiójának irodavezetője. Vincze József kifejtette, az ilyen rendezvényekre mindegyik járásból érkeznek gyerekek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítségével, így a kisebb településeken élő gyerekek is kipróbálhatják a sportágakat. Ezen településekkel kapcsolatban nyitottságot tapasztaltak az intézményvezetők részéről, így a régióhoz kapcsolódó példaként említette Sarkadot, ahol a cukorgyár megszűnése után a fennmaradó salakból nyolc darab salakos teniszpályát létesítettek, majd a tenisz eszközcsomag átvételét követően egy újabb teniszegyesület is alakult. Fontosnak tartotta még megemlíteni, hogy az eszközök segítségével elért jobb eredményeknek a diákoknak esélyük nyílik arra is, hogy akár diákolimpiát nyerjenek, aminek köszönhetően tíz felvételi többletpontot is kaphatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.