Kultúra

Telt ház előtt játszott Szegeden a Kelda

Telt ház előtt játszott Szegeden a Kelda

2016. május 15., vasárnap
Telt ház előtt játszott Szegeden a Kelda
kelda_zenekar_02

Tavaly novemberben írtunk utoljára a Kelda zenekar háza tájáról, legutóbb arról számoltunk be: a fiúk első nagylemezük kiadását egy sikeres MÜPA-koncerttel koronázták meg. A szegedi srácok május 3-án végre a Tisza-parti városba is elhozták új albumukat.

A keldás fiúk, vagyis

Korponai Zsolt

(hegedű),

Horváth Csaba

(nagybőgő),

Varga Ákos

(ütőhangszeres) és

Kelcz Dávid

(ének, gitár) tavaly novemberben adták ki első, 11 dalt tartalmazó lemezüket. Az albumot egy novemberi, a MÜPA-ban tartott koncerttel ünnepelték meg, a Gondolathajó hamar közönség kedvenc lett a fővárosban. A Kelda Szegeden sem okozott csalódást, május 3-ai lemezbemutató koncertjükön több mint egy órán át telt ház előtt játszottak az IH Caféban. A frontember azt mondta, nem is kívánhattak volna többet, a visszajelzések szerint is elégedettek lehetnek a lemez Tisza-parti bemutatkozásával. A szegedi srácok nem voltak tétlenek, az elmúlt fél évben új dalokkal gazdagodott a repertoár. Ám ennél is több újdonságot tartogatnak a rajongóknak: „vannak arra vonatkozó terveink, hogy újabb klipet forgassunk, legközelebb – ha a feltételek adottak lesznek – egy koncert videóval szeretnének jelentkezni. Viszont az erőforrásainkat most elsősorban az új dalok rögzítésébe fektetjük” – számolt be a tervekről az énekes-gitáros.

kelda_zenekar_01

A Kelda-rajongóknak nem kell sokáig nélkülözniük kedvencüket: legközelebb május 14-én, a Klauzál téren lépnek fel a Szeged Napja ünnepségsorozat keretében. A nyarat várhatóan turnézással töltik, több hazai nagyvárosba is szeretnék elvinni a hamisíthatatlan Kelda-élményt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.