Egyház

Szabadtéri szentmisével emlékeztek Szent Fülöpre a szőregiek + FOTÓK

Szabadtéri szentmisével emlékeztek Szent Fülöpre a szőregiek + FOTÓK

2016. május 8., vasárnap
Szabadtéri szentmisével emlékeztek Szent Fülöpre a szőregiek + FOTÓK
P1100150

Az idei már a harmadik alkalom volt Szőreg életében, amikor szabadtéri misével tisztelegtek Szent Fülöp apostol emléke előtt a hívek.

A

Szent Fülöp

apostol tiszteletére Szőregen celebrált első szabadtéri szentmise 2014-ben volt,

Bánáti György

kezdeményezésére.

Rózsavölgyi József

önkormányzati képviselő akkor azt mondta, szeretné, ha hagyománnyá válna a település életében a szabadtéri mise – s azóta is minden évben megrendezik, idén immár 3. alkalommal. A helyiek nagyon örültek az eseménynek, hiszen 700 év után a 2014-es volt az első szabadtéri mise Szőregen.

Gruber László

akkori és

Nagy Róbert

jelenlegi plébános is örömét fejezte ki a gyülekezet kezdeményezését illetően, s szerencsére tovább él a hagyomány. A helyszínen, a Rohonyi dombon egykor apátsági templom állt, melyet az ott lakó népesség Szent Fülöp tiszteletére emeltetett, feltehetően a 13. században.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.