Kultúra

Művészek és alkotások találkozója szombaton a vásárhelyi Alföldi Galériában

Művészek és alkotások találkozója szombaton a vásárhelyi Alföldi Galériában

2016. május 24., kedd
Művészek és alkotások találkozója szombaton a vásárhelyi Alföldi Galériában

Közös beszámoló kiállítása nyílik a három hódmezővásárhelyi művészeti szimpóziumnak május 28-án délután négy órakor az Alföldi Galériában. Az eseményen köszöntőt mond Vágó János települési képviselő, a hangulatról a Jazz-A-Ma-Zazz zenei formáció gondoskodik. A szombaton nyíló tárlat igazi kuriózumnak számít, hiszen együtt mutatkoznak be a 2015. évi fotó-, kerámia- és festőszimpóziumon készült alkotások a Kossuth téri kiállítóhely földszinti termeiben.

Közel két évtizedes múltra tekint vissza Hódmezővásárhelyen a művészeti szimpóziumok sora: évről-évre elismert ipar-, fotó és képzőművészek alkotnak több héten át a városban. A tavalyi „együttgondolkodások” eredményeit egy közös kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők az Alföldi Galériában. A látogatók megláthatják, hogy értelmezte a 18. Kerámia Szimpózium tizenhárom résztvevője az Európa közepén témát, és miként "öntötték anyagba" a művészek az itt szerzett inspirációkat. A fotószimpózium alkotói a Tisza holtága mentén készítették el fényképsorozataikat. A kiállítás címéül nem véletlenül választották a Hommage á Nagygyörgy Sándor-t, ugyanis a vásárhelyi születésű neves természetfotós alkotásaival együtt mutatják be a Mártély ihletésére készült közel félszáz művészi felvételüket. A 17. Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumon résztvevő tíz alkotó Vásárhelyi Pannó címmel közös vászonra közösen alkotva készített el egy művet, melyet az egyéni munkáikkal együtt tekinthetnek meg a Kossuth téri kiállítóhelyre betérők. A 2015. évi vásárhelyi szimpóziumok alkotásaiból nyíló tárlat július 10-ig látogatható az Alföldi Galéria földszintjén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.