Egyetem

Megérkezett a Szegedi Tudós Akadémia Nobel-díjas képzési igazgatója

Megérkezett a Szegedi Tudós Akadémia Nobel-díjas képzési igazgatója

2016. május 23., hétfő
Megérkezett a Szegedi Tudós Akadémia Nobel-díjas képzési igazgatója
bert_sakmann010kf

Új fejezet kezdődött a Szegedi Tudós Akadémia életében, Bert Sakmann közreműködésével. A Nobel-díjas fiziológus sajtótájékoztatón számolt be a tudós akadémia céljairól és arról, hogyan válhat a fiatalok hasznára a mentorprogram.

Idén

februárban derült ki

, hogy

Bert Sakmann

Nobel-díjas német fiziológus lesz az egykori Bartók Béla Művelődési Központ Vörösmarty utcai épületébe költöző Szegedi Tudós Akadémia képzési igazgatója. Az utánpótlás-nevelést támogató intézmény megvalósítására a kormány tavaly december végén a kormány 2 milliárd forintos támogatást ítélt meg, Szeged város és a Szegedi Tudományegyetem pedig ezenfelül évi 30-30 millió forinttal járul hozzá a fiatal tehetségek képzéséhez. Bert Sakmann hétfő délelőtt ellátogatott a Radnóti Miklós Gimnázium természettudományos laboratóriumába, a gyakorlati órát ezúttal a tehetséges diákok tartották a fiziológusnak. Az iskolalátogatást követő hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóján, 2012-ben jár Szegeden először, az azóta elvégzett munka pedig tiszteletre méltó, szerinte komoly erőfeszítéseket tesznek Szegeden a tehetséges fiatalok képzésének fejlesztése érdekében. A kormány és a város által is támogatott kezdeményezés jelentős hatással lehet nemcsak Magyarország, hanem egész Kelet-Európa természettudományos oktatására - hangsúlyozta. Bert Sakmann kitért arra is, a programban részt vevő diákok rendkívül motiváltak.

Kemény Lajos

, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese úgy fogalmazott, az egyetem számára fontos programról van szó, hiszen a diákok és az oktatók jelentik az intézmény jövőjét. Reményei szerint a tudós akadémia nem csak a régió tehetséges fiataljait lesz képes felkarolni, ám nekik később lehetőségük lesz kipróbálni magukat a nemzetközi tudományos életben is. Mint mondta, az akadémia gyümölcseinek beérésére 10-15 évet várni kell, de a hosszú távú befektetés a helyi tudományos életben térül meg.

bert_sakmann006kf

Varró András

, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány és a Szegedi Tudós Akadémia elnöke a 2012-ben alapított szervezetük mérföldkövének nevezte az akadémiát, ami a hamarosan szolgálatba álló ELI lézeres kutatóközpont mellett még vonzóbbá teszi a Tisza-parti várost a talentumok számára. Megemlítette, az SZTE és az SZBK egy folyamatban lévő uniós pályázatnak hála kiválósági centrum lehet, ami nemcsak regionális pozícióján, hanem európai megítélésén is sokat lendíthet.

Botka László

MSZP-s polgármester hozzátette, az akadémia az orvostudományi képzés világszínvonalát erősíti, ezért is tartotta fontosnak a város, hogy patinás ingatlanban, folyamatos pénzügyi támogatással járuljon hozzá a megvalósításához.

A Szegedi Tudós Akadémiáról

A Szegedi Tudós Akadémia programjához hasonlóval egyetlen hazai felsőoktatási intézmény, vagy tehetséggondozó műhely sem rendelkezik. Lényege, hogy az iskolarendszer hazai és nemzetközi mentorokat, középiskolásokat és kisebb arányban egyetemistákat fog össze, így elősegítve az utánpótlás-nevelést. A Szegedi Tudós Akadémia egyedisége abban rejlik, hogy többek között Oxfordról, és Harvardról is meghív vendégelőadókat, akár Nobel-díjas tudósokat, kutatókat. A Vörösmarty utcai épületben bentlakásos iskola működik majd, ahol az oktatók kisebb csoportokban foglalkozhatnak a diákokkal. Két iskola, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium és a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium fogadná a más városokból, külföldről érkező középiskolásokat, hogy 52 hétre bekapcsolódhassanak a természettudományos laboratóriumi kutatómunkába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.