Sport

Magyar sikerek a fábiánsebestyéni fogathajtóversenyen

Magyar sikerek a fábiánsebestyéni fogathajtóversenyen

2016. május 8., vasárnap
Magyar sikerek a fábiánsebestyéni fogathajtóversenyen
fogathajtas_fabiansebestyen

Mindhárom kategóriában magyar győzelem született a Fábiánsebestyénben vasárnap befejeződött nemzetközi fogathajtóversenyen.

Az egyeseknél

Kecskeméti László

, a ketteseknél a 11-szeres világbajnok

Lázár Vilmos

, míg a négyeseknél öccse, a 9-szeres vb-aranyérmes

Lázár Zoltán

diadalmaskodott. A Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is dolgozó Lázár Vilmos sikeréhez kétség sem férhetett, ugyanis fölényesen nyerte meg a csütörtökön és pénteken rendezett díjhajtást, valamint a szombati maratonhajtást. Ezáltal tetemes előnnyel várta a vasárnapi akadályhajtást, amelyen mindössze némi időtúllépésért kapott hibapontot, de így is több mint húszpontos előnnyel végzett az élen összesítésben. Az elitkategóriában Lázár Zoltán szintén a legjobbnak bizonyult az első két számban, de vasárnap kifejezetten indiszponáltan versenyzett, számos hibát vétett, így több mint 12 hibapontot szedett össze. Mivel azonban a mögötte álló

Dobrovitz József

és

ifj. Dobrovitz József

is rontott, megőrizte első helyét. Az apa-fia párviadalból ezúttal jobb akadályhajtásának köszönhetően a fiatalabb hajtó jött ki győztesen. A vasárnapi akadályhajtás egyetlen hibátlan - verőhiba nélküli és szintidőn belüli - menetét a kettesek között egyéniben, a négyeseknél csapatban világbajnok Kecskeméti László mutatta be, ezzel pedig magabiztossá tette az egyesek között aratott sikerét. A magyar négyesfogathajtók számára ez volt az első válogatóverseny a világbajnokságra.

Eredmények:

Egyesfogatok:

1. Kecskeméti László 154,44 hibapont 2. Kovács Imre (román) 166,64 3. Nyúl Katalin 174,69

Kettesfogatok:

1. Lázár Vilmos 146,43 2. Szilágyi Zsolt 167,21 3. Galambos Nándor 177,70

Négyesfogatok:

1. Lázár Zoltán 175,15 2. ifj. Dobrovitz József 181,39 3. Dobrovitz József 182,58

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.