Közélet

Komáromi Zoltán Szegeden: Az olimpiára szánt milliárdoknak az egészségügyben a helye!

Komáromi Zoltán Szegeden: Az olimpiára szánt milliárdoknak az egészségügyben a helye!

2016. május 25., szerda
Komáromi Zoltán Szegeden: Az olimpiára szánt milliárdoknak az egészségügyben a helye!
egyutt_sajttaj002kf

A budapesti olimpia megrendezésére szánt 54 milliárd forintból meg lehetne menteni az orvosi alapellátást Magyarországon - véli Komáromi Zoltán, az Együtt elnökségi tagja. Az mondta, a szegedi Anna fürdő ortopédiai és reumatológiai szakrendelésének megszűnése komoly problémákat vetít előre.

A szegedi Anna fürdő is orvoshiánnyal küzd, veszélyben az ortopédiai és reumatológiai szakrendelés - utalt vissza a helyi sajtóban napokban megjelent hírre

Komáromi Zoltán

, az Együtt elnökségi tagja a fürdő előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. A 30 éve háziorvosként dolgozó Komáromi emlékeztetett, a gyógyászati részlegen az 1970-es évek óta van járóbeteg ellátás, szakorvos hiányában most mégis úgy tűnik, megszűnik a rehabilitációs szakrendelés. Mozgásszervi rehabilitáció terén Szegeden és vonzáskörzetében egyébként csak az Anna fürdőben működik OEP-finanszírozott rendelés. Komáromi szerint ez annak fényében különösen aggasztó, hogy a Tisza-parti városban évente több mint száz orvostanhallgató kap diplomát, ennek ellenére nincs az alapellátásban utánpótlás. A szakemberek a jobb fizetés és munkakörülmények érdekében inkább külföldre mennek, még az ápolók is. Hozzátette, a fővárosi Szent János Kórházban például három osztályt is le kellett zárni az ápolóhiány miatt. A szakemberhiány az egészségügy szinte minden terén felüti a fejét, az Együtt elnökségi tagja szerint gyermekorvosi rendelők sem azért szűnnek meg, mert annyira kevés lenne a gyerek, hanem azért, mert a nyugdíjazott gyermekorvosok praxisát nincs, aki tovább vigye. Elmondta, jelenleg 300 ezer embernek nem biztosított a háziorvosi ellátása, s ha a kormány nem oldja meg az egészségügy finanszírozási gondjait, hónapokon belül tragédia következik be. Megfelelő ellátás hiányában szerinte akár emberéleteket is követelhet az átgondolatlan költekezés. Komáromi Zoltán ugyanis úgy véli, a budapesti olimpiára szánt 54 milliárd forinttal - aminek duplájából működik jelenleg az orvosi ellátás - menthető lenne az alapellátás. Az elhangzottakkal kapcsolatban

Nagy Sándor

, az Együtt szegedi választókerületi elnöke megjegyezte, Szegeden a háziorvosok fele 60 év feletti, s bár az önkormányzat fejleszti a rendelőket, attól tartanak, nem lesz, aki gyógyítson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.