Közélet

Kiengedték a kórházból Robert Ficot

Kiengedték a kórházból Robert Ficot

2016. május 1., vasárnap
Kiengedték a kórházból Robert Ficot

Kiengedték a múlt héten szívműtéten átesett Robert Fico szlovák kormányfőt vasárnap a pozsonyi Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetéből (NÚSCCH) - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kórház szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.

A szlovák miniszterelnök otthonában folytatja a műtét után számára előírt gyógykezelést. Robert Fico hazaengedésének híréről a szlovák miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán is beszámoltak, az ott írt bejegyzésben a kormányfő köszönetét fejezte ki a kórház dolgozóinak és "csúcsintézménynek" minősítette a kórházat, ahol eddig kezelték. Ez utóbbi azért számít érdekesnek, mivel az ország alig negyed évszázados történetében többször is előfordult, hogy például az államfők külföldön kezeltették különböző betegségeiket. Ezen esetek kapcsán a sajtó egy része többször is feszegette a hazai egészségügyi intézmények minőségének kérdését. Ugyanakkor a közvélemény mindezt az elitizmus egyfajta megjelenésének látta, s leginkább negatívan értékelte. Legutóbb tavaly, Andrej Kiska esete keltett negatív visszhangot, amikor a szlovák államfő egy szokványos csípőprotézis-műtétet Csehországban végeztetett el.

Robert Fico

április 14-én váratlanul, előre nem tervezett kivizsgálás miatt került a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe, ahol a múlt hét pénteken sikeres szívműtétet hajtottak végre rajta, meg nem erősített lapértesülések szerint szívkoszorúér-műtéten esett át. Az operációról és Robert Fico diagnózisáról további részleteket a család kérésére nem hozott nyilvánosságra a kórház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.