Közélet

Később dönt az utánpótláskeretről a sportbizottság

Később dönt az utánpótláskeretről a sportbizottság

2016. május 25., szerda
Később dönt az utánpótláskeretről a sportbizottság
sportbizottsag001kf

Szerdai ülésén elhalasztotta a sport utánpótláskeret felosztását a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság - a többi, többnyire a pénteki közgyűléshez kapcsolódó napirendi pontot elfogadta a testület.

Az ülés elején

Joób Márton

, a bizottság MSZP-s elnöke ismertette, hogy jól sikerültek a közelmúltban megrendezett városi sportrendezvények, így a félmaraton, amelyet 1100-an teljesítettek, vagy a Sportolók Viadala sárkányhajó verseny a Tiszán. A bizottság elnökének javaslatára elhalasztotta a döntéshozatalt szerdai ülésén a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság az igényelt utánpótlás támogatásokkal kapcsolatban. Mint azt a bizottság elnöke megjegyezte, igen sok, összesen 28 egyesület nyújtott be kérelmet, így az elosztással egy kicsit kiemelten szeretnének foglalkozni, és a városi sporttanács is véleményezné még a beérkezett pályázatokat, igényeket. Összesen a 7,9 millió forintos keretre mintegy 16 millió forintnyi igény érkezett a klubok részéről - ennek felosztásáról a bizottság egyhangú döntése alapján egy későbbi időpontban fognak majd dönteni. Az ülésen részt vett

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester is, aki a közgyűlés bizottsági döntését igénylő napirendi pontokkal kapcsolatban szólalt fel. A 100%-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2015. évi beszámolóval kapcsolatban kifejtette, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. jó évet zárt, jelentős eredményt tudott elérni, amit tekintettel arra, hogy sok felújítást fog elvégezni a cég, javaslata alapján a társaságba kellene betenni. A bizottság hatáskörébe tartozó Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései című napirendi pontnál a gazdasági alpolgármester elmondta, nyolc iskola felújítása valósulhat meg, amelyek közül az első ütemben ötöt fognak majd renoválni, főképp olyan intézményeket választottak, ahol energetikailag a legnagyobb megtérülést lehet majd elérni a felújítások által. Az önkormányzati zárszámadás és a 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok beszámolóját 7 igen,

Kothencz János

(Fidesz-L.É.T.) és

Tóth Péter

(Jobbik) tartózkodása mellett fogadta el a testület, míg pályázatoknál 8 igen mellett Tóth Péter tartózkodott.

sportbizottsag002kf

Az önkormányzat gyermekjóléti feladatainak tavalyi ellátásával kapcsolatban Kothencz János kiemelte, hogy a jelzőrendszernek köszönhetően csökkent a védelem alá került gyerekek száma, valamint hozzátette, mint azt a Gyöngyösön történtek kapcsán láthatjuk, ez rendkívül fontos, hogy jól működjön. A bizottság egyhangúlag, szinte észrevétel nélkül fogadta el ezt és a többi napirendi pontot, így

Gráner Nóra Éva, Pasztné Sulyok Rita

és

Szabó Ida Gizella

házi gyermekorvos feladat-ellátási szerződését, illetve annak módosítását. Ugyanígy döntött a bizottság a szolgálati lakásban történő elhelyezésekkel kapcsolatban is: ezzel kapcsolatban Tóth Péter megjegyezte, hogy hozzá továbbra is érkeznek panaszok hozzá a Székely sori IKV-s lakásokkal kapcsolatban, ahol nem szűnt meg a drogfogyasztás - végül a bizottság tagjai arra kérték az IKV-t, hogy készítsenek egy kimutatást arra mutatóan, hogy mennyi szabad lakás van még a városban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.