Sport

Fogathajtás: magyar győzelem az egyesfogatoknál

Fogathajtás: magyar győzelem az egyesfogatoknál

2016. május 8., vasárnap
Fogathajtás: magyar győzelem az egyesfogatoknál
13116008_1073628279361728_3810757673177572469_o

Az akadályhajtást és az összetett versenyt is magyar hajtó, Kecskeméti László nyerte az egyesfogatoknál, így az első eredményhirdetésnél a magyar himnusz szólalhatott meg a fábiánsebestyéni Kinizsi Parkban. A versenyzők és a szakmai zsűri is kiemelte, hogy magas színvonalon professzionálisan teremtették meg a feltételeket a CAI3*-H1/H2, CAIO4*-H4 & CAI3*-P1/P2/P4 Nemzetközi Fogathajtó Versenyen.

Az akadályhajtás mai versenyét

Kecskeméti László

nyerte, megelőzve a szintén magyar

Farkas Józsefet

és

Kovács Imrét

(ROU). Az összetett versenyben szintén a magyar Kecskeméti László győzedelmeskedett (154,44), másodikként a román színekben versenyző Kovács Imre (166,64), harmadikként a szintén magyar

Nyúl Katalin

(174,69) zárta a versenyt. A póni egyesfogatoknál

Cristiano Cividini

teljesített az akadályhajtást, a póni ketteseknél első helyezett lett

Karl Cvörnjek

(AUT), második

Kovács Zsófia

(HUN). Összetettben is ez a végső sorrend alakult ki, Karl Cvörnkejk 161,12, Kovács Zsófia 164,96 hibaponttal zárt. A 2*-os póni kettesfogatoknál

Mezei Zsolt

teljesítette az akadályhajtást, összetettben pedig 197,34 hibaponttal zárt. Cristiano Cividini már harmadjára mérettette meg fogatát a Kinizsi Parkban, mint elmondta, az olasz hajtóknak fontos ez a versenyhelyszín, jó emlékeik vannak és eredményeik Magyarországról. Fábiánsebestyénben már első, második és harmadik helyezést szereztek. Fantasztikusnak tartja az új arénát, ami a fogathajtó sport fényét is emeli. Új lóval érkezett, amely egy éve van nála, talán ennek is köszönhető, hogy maratonhajtása nem sikerült olyan jól, mint díjhajtó teljesítménye, bár az utóbbi hónapokban több hibát sikerült korrigálni, de még mindig van mit javítani. Az alapzsűri elnöke,

Joaquin Medina

elmondta, hogy mind a versenyzők, mind pedig a versenyhelyszín világszínvonalú, és professzionális. A FEI fogathajtó szakbizottságának, tagja, a négyes szintű versenybíró örömmel nyugtázta, hogy a páratlan világbajnokság szervezés után a rendezők még mindig tudtak emelni a nagyon magas feltételrendszeren. Kiváltképp szeret Magyarországon bíráskodni, a Kinizsi Park kedvenc versenyhelyszínei közé tartozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.