Sport

EURO-2016 - Storck: még két-három poszt kérdéses

EURO-2016 - Storck: még két-három poszt kérdéses

2016. május 19., csütörtök
EURO-2016 - Storck: még két-három poszt kérdéses
STORCK, Bernd

Még két-három poszt kérdéses a június 10-én kezdődő, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.

"Két-három poszton gondolkodom, de ez persze függ a sérültjeinktől is, hogy mikor lesznek újra bevethetőek" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére a német szakember, aki kifejtette, pénteken az Elefántcsontpart elleni barátságos találkozón azok is lehetőséghez jutnak majd, akik eddig nem, így remélhetőleg választ kap a fennmaradó kérdésekre, hogy ki jelent megoldást az adott posztokon. A 24 résztvevő válogatott szakvezetőjének legkésőbb május 31-ig kell kijelölnie 23 fős keretét, így

Storck

szerint május 29-re, vagy 30-ra "minden eldől". Storck elmondta,

Korcsmár Zsolt

,

Elek Ákos

és

Németh Krisztián

egyelőre sérülés miatt nem tud együtt dolgozni társaikkal, míg

Stieber Zoltán

és

Priskin Tamás

még nem csatlakozott a válogatotthoz. Az Afrika-bajnok elefántcsontpartiakról úgy vélekedett, hogy ugyanúgy 4-3-3-as rendszerben futballoznak, mint a portugálok, és hasonlóan fizikálisan játszanak. Kifejtette, többek között azt várja az első ausztriai edzőtábor után fáradtnak tűnő tanítványaitól, hogy figyeljenek a labdabirtoklásra. Az Eb-t illetően nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, de annyit elárult, Ausztria és Portugália esélyesebb a csoportban, ugyanakkor a magyar válogatottnak nincs veszítenivalója, illetve szeretnék megmutatni, hogy versenyképesek. Szintén célként említette, hogy a közönség tudjon azonosulni a csapattal.

Gulácsi Péter

, a német élvonalba feljutott Leipzig kapusa kijelentette, jó játékkal szeretnének elbúcsúzni a szurkolóktól az Eb előtti utolsó hazai találkozón, ezért a játék mellett szerinte az eredmény is fontos lesz. Az ellenfélről úgy vélekedett, hogy egyénileg rendkívül jó labdarúgókból áll, és így tudják magukat lemérni, hogy hol tartanak a felkészülésben. A hálóőr a kontinensviadal kapcsán azt mondta, szerinte amit mindenki vár, az az első meccs. Hozzátette, a magyar csapat is van olyan jó, mint az osztrák. A Legia Warszawával lengyel bajnok és gólkirály

Nikolics Nemanja

elmondta, hogy jelenleg fizikálisan fáradt, de mentálisan éles, így elsőként szeretné kivívni a csapatba kerülést, majd gólokkal segítené a nemzeti együttest. Az Eb-ről közölte, felesleges erősorrendet felállítani, mert egy esetleges győzelemért ugyanannyi pont jár Portugália ellen is, mint Izland ellen. A telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón Császári Attila az adidas nevében bemutatta a magyar válogatott Európa-bajnoki mezét, amely hivatalosan a pénteki találkozón mutatkozik be, s attól kezdve vásárolhatják meg a szurkolók. A magyarok pénteken 18 órától Elefántcsontparttal küzdenek meg, majd hétfőtől ismét Ausztriában edzőtáboroznak. Az Eb előtt még a világbajnok németekkel játszanak felkészülési mérkőzést június 4-én Gelsenkirchenben. A magyar válogatott 44 év után szerepel ismét az Eb-n: június 14-én Ausztria ellen kezd Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izlanddal találkozik, végül 22-én Lyonban Portugáliával csap össze.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.