Kultúra

Elhunyt Rajhona Ádám színművész

Elhunyt Rajhona Ádám színművész

2016. május 20., péntek
Elhunyt Rajhona Ádám színművész

Elhunyt életének 73. évében Rajhona Ádám színművész - tudatta a Vígszínház az MTI-vel pénteken.

A művészt pénteken hosszan tartó betegség után érte a halál, temetéséről később intézkednek,

Rajhona Ádámot

a Vígszínház saját halottjának tekinti. Rajhona Ádám 1943. december 12-én született az erdélyi Marosvásárhelyen, Magyarországról odakerült vegyész apja a tejiparban dolgozott. Kolozsváron érettségizett, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen vegyészetet tanult, de csak rövid ideig, mert jobban vonzotta a színészet. Átiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára, ahol 1966-ban végzett az állami díjas

Kovács György

osztályában, majd a temesvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Ott kitűnő szerepeket játszhatott el, rangot vívott ki magának a társulatban, de egy idő után úgy érezte: nincs lehetősége az előrelépésre. Miután kapott egy szerepet

Bacsó Péter

Jelenidő című filmjében, megérett benne a gondolat: át kell jönnie Magyarországra. Ez akkoriban nem volt egyszerű, de 1974 végén áttelepülhetett. Hamar szerepet kapott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, amely aztán szerződtette is. A

Zsámbéki Gábor

vezette kaposvári színház abban az időszakban a hazai színházi élet pezsgő, izgalmas műhelye volt, ahol a színházi nyelvet megújító kiváló rendezők és színészek emlékezetes előadásokat hoztak létre. Rajhona Ádám remek szerepek sorát játszhatta el az ott töltött hét év alatt, majd 1982-ben átszerződött a fővárosi Katona József Színházba. A Katona akkoriban a szakma csúcsának számított, hiszen a Nemzeti Színház tagjainak egy részéből alakult társulat olyan erős volt, hogy a mellékszerepeket is színészóriások játszották. Egy idő után azonban nem érezte a bizalmat, sérelmek érték, elkeseredésében 1989-ben már azt fontolgatta, hogy felhagy a színészettel. Három hónapig egy bécsi szállodában volt mindenes, mellette közvélemény-kutatást végzett, de hiába keresett jól, rá kellett jönnie, hogy igazán csak a színészet érdekli. 1990-től egy évadot Veszprémben töltött, majd két évig a kecskeméti színházban dolgozott félállásban, 1994-től újabb két évig a budapesti Thália Színházban szerepelt. Akkor

Marton László

igazgató-főrendező a Vígszínházba hívta vendégjátékra, a harmadik évadban, 1998-ban szerződtette, s élete végéig a Szent István körúti társulat tagja maradt. Rajhona Ádám kiemelkedő jellemábrázoló képességű karakterszínész volt, a drámai hősök mellett szatirikus szerepeiben is kiválónak bizonyult, a remek memóriával megáldott művész jó helyzetfelismerése megkönnyítette a rendezők dolgát. Pályája során játszotta többek közt Kálvin János, Ivanov, Don Juan, III. Richard, Tartuffe, Bánk bán szerepét, szerepelt a Danton halála, A dzsungel könyve című darabokban, a Vígszínházban az idei évadban a Hegedűs a háztetőn, Az élet mint olyan és a Haramiák című darabokban lépett színpadra. Több mint harminc filmben és tévéjátékban szerepelt. Ezek közül talán a legemlékezetesebb

Timár Péter

1985-ben bemutatott Egészséges erotika című bohózata. Utoljára a Gondolj rám című Kern András-filmben állt a kamera elé. Sokáig az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt, s bár egy ideje nem vállalt szinkronszerepet, korábban többször is kölcsönözte hangját olyan sztároknak, mint

Tommy Lee Jones, Gene Hackman, Albert Finney

vagy

Morgan Freeman

. Művészi pályafutásáért számos elismerésben részesült. 1979-ben Jászai Mari-díjjal, Kölcsey-díjjal és Móricz Zsigmond-díjjal tüntették ki, 2006-ban a Vígszínház Ruttkai Éva-emlékgyűrűjét, 2010-ben Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat vehette át. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2014-ben érdemes művészi címmel tüntették ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.