Közélet

Deutsch Tamás: digitálisjólét-alapcsomagokra volna szükség

Deutsch Tamás: digitálisjólét-alapcsomagokra volna szükség

2016. május 20., péntek
Deutsch Tamás: digitálisjólét-alapcsomagokra volna szükség

Digitálisjólét-alapcsomagok segíthetnek a rendszeres internethasználat elterjedésében - közölte a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Deutsch Tamás

elmondta: tárgyalnak a szolgáltatókkal arról, hogy 2017 januárjától valamennyiük kínálatában elérhető legyen digitálisjólét-alapcsomag, amelynek ára legalább tizenöt százalékkal alacsonyabb a jelenleg elérhető legolcsóbb konstrukcióénál. A szolgáltatók ugyanakkor "szabad kezet kapnak", vagyis az alapcsomagokban is tudnak majd versenyezni egymással - tette hozzá. Ezeket az alapcsomagokat azok vehetik majd igénybe, akiknek még nincsen internet-előfizetésük. A tervek szerint két évig lehet használni ezeket, majd további egy évvel meghosszabbíthatják azok, akik részt vesznek az állam által biztosított ingyenes digitális képzésen. A kormány célja jelentősen növelni a rendszeres internethasználók arányát. Magyarországon mindössze 65-70 százalék tartozik ebbe a csoportba, szemben az európai uniós 80-85 százalékkal. Az ideális az amerikai egyesült államokbeli adat elérése lenne, ott a lakosság több mint 95 százaléka rendszeres internethasználó - mondta Deutsch Tamás. Emlékeztetett

Orbán Viktor

miniszterelnök csütörtöki szavaira is: ha a gazdaság jól teljesít, 2018 januárjától 5 százalékra csökkenhet az internet általános forgalmi adója. A kormány előtt most egy olyan előterjesztés van, amely szerint jövőre 27-ről 18 százalékra csökkenne az áfa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.