Bulvár

Dél-Baranya a Homokhátsággal szemben - ízpárbaj Mórahalmon

Dél-Baranya a Homokhátsággal szemben - ízpárbaj Mórahalmon

2016. május 14., szombat
Dél-Baranya a Homokhátsággal szemben - ízpárbaj Mórahalmon

Május 15-én, pünkösd vasárnapján az ízek erőpróbája lesz a Mini Hungary Parkban. Egész napos élménypárbaj ínyenceknek. Tíz versenyszámban tartanak majd kóstoltatást a szervezők, amely alkalommal az ínyencségekből vásárolni is lehet.

Nemzetünk dicső múltja nemcsak a történelmi maketteken keresztül elevenedik meg a Mini Hungary-ben, hanem a hamisíthatatlan magyar konyhán keresztül is. Mégpedig Dél-Baranya egyik legékesebb települése, Siklós mutatkozik be remekeivel a nyitva tartási időben, 9 és 18 óra között. A Villányi-hegységtől délre fekvő országrész kenyereivel, pogácsáival is bemutatkozik az odalátogatóknak. De ezek mellett lesz még a tarsolyban odavalósi szörp, kolbász, sonka, bor, pálinka és sajt, valamint jófajta baranyai bográcsos étel is, amelyekből vásárolni is lehet a helyszínen. Az íz párbaj nem áll másból vasárnap, mint a múzeumi látogatók a saját, otthon megszokott ízeiket hasonlíthatják össze a baranyai finomságokhoz úgy, hogy a helyszínen Domaszék, Mórahalom és Zákányszék ugyanezen finomságait is bírálhatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.