Bulvár

Célegyenesbe fordult a II. Nemzeti Bor Maraton

Célegyenesbe fordult a II. Nemzeti Bor Maraton

2016. május 21., szombat
Célegyenesbe fordult a II. Nemzeti Bor Maraton
NBM2

A 8. napra közel 20 ezer főre duzzadt azon sportolói résztvevők száma, akik egy teljes versenyszakasz teljesítésével, vagy néhány kilométernyi támogatói futással lettek részesei az eseménynek.

A tokaji történelmi borvidékről péntek reggel indultak a futók, Mád-Legyesbénye-Sóstófalva-Onga-Miskolc-Lilafüred-Hollóstető-Felsőtárkány útvonalon Egerbe a II. Nemzeti Bor Maraton tegnapi kiemelt helyszínére. Nehéz nap volt ez mind a futók, mind a kerékpárosok számára, mert a Bükk kapaszkodói komoly kihívást jelentettek. Egerben a Dobó téren 13 órától nyitott a rendezvény, ahol az egri borvidék borászai, gasztro- és kézműves mesterei valamint egy nagyszerű aktivitás, a Nemzeti Művelődési Intézet Magyar Értékek Vándortérképe várta a látogatókat.

Rázsi Botond

alpolgármester volt, aki fogadta a Felsőtárkányból érkező futókat és élére állt a II. Nemzeti Bor Maraton jótékonysági kezdeményezésének, a Szív Bajnokai sétának. A mozgalommal a szervezők az aktuális régió szívbeteg gyermekeit és családjait látja vendégül egy rövid séta erejéig, ahol a résztvevő sportolók és közéleti emberek személyes példamutatásukkal segítik a gyermekeket a gyógyulás felé vezető úton. A Dobó téri programokat egy Charlie-fellépés zárta, aki remek hangulatban percek alatt meg is töltötte a teret. A mai nap szintén két párhuzamos rajttal Eger – Kecskemét, és Kecskemét – Szeged szakaszokat teljesítik a futók és kerékpárosok. A nap kiemelt helyszíne Szegeden a Dóm téren lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.