Közélet

Új alelnökök a Jobbikban – Toroczkai még nem nyilatkozik az indulásról

Új alelnökök a Jobbikban – Toroczkai még nem nyilatkozik az indulásról

2016. április 27., szerda
Új alelnökök a Jobbikban – Toroczkai még nem nyilatkozik az indulásról
foto_toroczkailaszlo_fb

A radikálisok kiszorítása, vagy a kormányképesség elérése a cél a Jobbiknál? – egy hete ezzel a kérdéssel foglalkozik a magyar sajtó, mióta kiderült, négy személyt arról tájékoztatott Vona Gábor, hogy megvétózza esetleges alelnöki jelölésüket. Tóth Péter szerint teljesen természetes dolog, hogy egy pártelnök maga választja meg, kikkel kíván dolgozni céljai elérésében. Toroczkai péntekig nem nyilatkozik, de Facebook-posztjai sokatmondóak.

Április 20-án egy Facebook bejegyzésre hivatkozva először az

ATV

írta meg, hogy

Vona Gábor

, a Jobbik elnöke jelentősen megváltoztatná pártjának elnökségét. A később megerősített információ szerint három jelenlegi alelnököt,

Novák Elődöt, Szávay Istvánt, Apáti Istvánt

, valamint egy indulni szándékozó jelöltet,

Hegedűs Lórántnét

arról tájékoztatott, hogy megvétózza esetleges indulásukat, amihez a pártelnöknek joga van

a párt alapszabályában

foglaltak alapján. Miközben a magyar sajtó nagy része azt írta, hogy most történik meg a radikálisok kiszorítása, szakad a Jobbik, ezt a párt szóvivője,

Mirkóczi Ádám

cáfolta

. Ő a lépést azzal magyarázta, hogy megváltoztak a feladatok. A most záruló elnökségi ciklus feladata a párt támogatottságának stabilizálása volt és az, hogy a Jobbikot az ellenzék vezető erejévé tegyék . A következő két évben a 2018-at követő kormányzati munkára készülne a párt, ehhez Vona Gábor pártelnök más karaktereket, polgármestereket is szeretne maga mellé az elnökségbe.

toth_peter_sajttaj003kf

„Ez a jelölési procedúra nem idegen a Jobbiktól, magam is hasonló módon, az alapszabály és az szmsz alapján jelölöm ki a négy alelnököt, s utána a tagság eldönti, hogy jól jelöltem, avagy sem. Ez ugyanúgy belefér a demokratikus működésbe, mintha a tagság részéről érkezne jelölés, ahol el kell érni egy bizonyos arányú támogatottságot ehhez. Egy rendpárti szervezetben teljesen megfelelő dolog az, hogy az elnök dönt arról, kivel akar együtt dolgozni a Jobbik 2018-as kormányra kerüléséért” – fogalmazta meg véleményét

Tóth Péter

, a Jobbik Csongrád megyei és szegedi szervezetének elnöke Vona lépéséről. A városi politikus szerint nem okozhat viszályt egy-egy személyi döntés a Jobbikon belül, ha a 2003-as alapító okiratot cserélnék ki, az viszont bizonyosan megrendülést okozna a párton belül. Vona Gábor az új elnökségben elsősorban olyan személyeket kíván látni, akik a maguk területén szereztek tapasztalatokat a kormányzás terén. Ilyen személyek a választásokat nyerő polgármesterek. Két vezető az Ózdot irányító

Janiczák Dávid

és Tiszavasvári első embere,

Fülöp Erik

már bejelentette indulását. A pártelnök a sajtó kérdésére megerősítette, Ásotthalom független polgármesterét,

Toroczkai Lászlót

is szívesen látná maga mellett. A homokháti politikus lapunk megkeresésére azt válaszolta, péntekig nem nyilatkozik arról, hogy beszáll-e az alelnöki helyekért zajló versengésbe. Az tény viszont, hogy Toroczkai jelölése a radikálisabbaknak is elfogadható lenne, hiszen a ma konszolidált polgármester tíz évvel ezelőtt még TV-székház ostromakor a Kossuth térről a Szabadság térre vezette a tüntetőket, három szomszédos országból tiltották ki hosszabb-rövidebb időre. „Ebből látszik, hogy ez a radikális-néppárti ellentét csupán egy sajtó által felfújt dolog, de ez nem személyekhez köthető, 2006-ban és most is Vona Gábor a pártelnök, valamint

Szabó Gábor

a pártigazgató” – mondta Tóth Péter, aki szerint Toroczkai életútja szinkronban van a Jobbikkal az utcai aktivitástól a tárgyalótermekig.

toroczkai laszlo kamerarendszer_sajttaj007kf1

Az ásotthalmi politikus egy Facebook-posztjában arról számolt be, április 18-án érkezett egy felkérés Vona Gábortól, amit ő azonnal visszautasított. Leírta, azóta többször egyeztetett a pártelnökkel a kérdésben. „Az egyetlen ok, ami miatt az elmúlt napokban egyáltalán gondolkodóba estem, az, ahogyan azok az alelnökök viselkedtek, akikkel az elnök nem kíván a jövőben együtt dolgozni. Mindig a nemzeti oldal elleni legsúlyosabb bűnnek és árulásnak tartottam azt, ha valaki a sérelmei miatt az ellenséges médiához futott” – fogalmazott, tehát egyelőre még nem utasította vissza a felkérést egyértelműen. Árnyalják a képet, de nem cáfolják az esetleges indulást azon szavai is, amelyekben azt mondja, „eszem ágában sincs ezt egy parlamenti ellenzéki gombnyomogatásra cserélni, és nem hiányzik az életembe a mocskos pártpolitika sem. Nagyon jó helyen vagyok, imádom azt csinálni, amit most csinálok. Eddig sem hagytam cserben a közösségemet, Ásotthalom négyezer lakóját sem fogom elhagyni.” Úgy véli, habár a polgármesterek „rettenetesen leterheltek”, de „kétségtelenül erősíthetik a Jobbik kormányképességébe vetett hitet”. Szerinte vagy kormányra kerül, vagy megsemmisül a radikális párt. Nehézséget jelenthet Toroczkai esetében, hogy ő még nem a Jobbik tagja, Tóth Péter erről azt nyilatkozta, hogy nemcsak területi szervezetbe lehet belépni, hanem szervezet nélkül, egyéni tagként is, valószínűleg az ásotthalmi polgármester az utóbbi módon csatlakozna a párthoz. A szegedi szervezet vezetője azt gondolja, nem az alelnököktől függ, hogy mennyire fontos egy adott térség a Jobbik számára, de egy megyei kötődésű alelnök segítségével gyorsabban tudna tájékozódni az elnökség egy-egy helyi ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.