Közélet

Több mint 300 civil szervezetnek jutott a támogatásból

Több mint 300 civil szervezetnek jutott a támogatásból

2016. április 21., csütörtök
Több mint 300 civil szervezetnek jutott a támogatásból
agota_sajttaj004kf

Csongrád megyében az idei évben összesen 370 civil szervezetet támogatnak mintegy 300 millió forinttal a Nemzeti Együttműködési Alapból - jelentette be Szegeden Fülöp Attila, az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

"A közösségépítés, a kapcsolatteremtés a civil élet természetes velejárója", a civil szervezetek, alapítványok működése is e két cél mentén határozható meg - mondta elismeréssel

Fülöp Attila

a szegedi sajtótájékoztatón, mielőtt a NEA pályázatok Csongrád megyei számadatait ismertette. Elmondta, a statisztikák szerint 3000 civil szervezetet jegyeztek be a megyében, de ezeknek csak valamivel több mint a fele lát el aktív feladatot 5000 dolgozó és 16 ezer önkéntes közreműködésével. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatán 370 civil szervezet nyert támogatást, összesen 300 millió forintot, melyet szakmai programjaik megvalósítására és működési céljaikra fordíthatnak. Az EMMI nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hozzátette, a civil szerveztek munkája elsősorban a közösségépítésről szól, működésük önkéntes kezdeményezés útján születik, ezért fontosnak és szükségesnek tartják azok megfelelő támogatását.

Szedmák Tamás

, a Csongrád Megyei Civil Információs Centrum projektmenedzsere elmondta, 4 éve kezdték meg működésüket a megyeszékhelyen, ám mivel korábban nem volt nyilvántartásuk a helyi szervezetekről és azok működési köréről, nehéz helyzetből indultak. Jelenleg 2700 regisztrált civil szervezet működik a megyében, az utóbbi időben megnövekedett adminisztrációs terhek miatt ugyanis több megszűnt, átalakult. A projektvezető felhívta a figyelmet arra, félévente kistérségi találkozót szerveznek, ahol beszámolnak a szervezeteket érintő aktualitásokról, valamint képzéseket tartanak.

agota_sajttaj003kf

A hatóságok részéről rendszeresen meghívják a Csongrád Megyei Kormányhivatalt is.

Juhász Tünde

kormánymegbízott fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a civilek elégedettsége a hivatallal közös gördülékeny munka gyümölcse, kapcsolattartásuk elengedhetetlen. A kormányhivatal a jogszabályi kereteken túl is fontos szerepet tulajdonít a társadalmi munkának, ezért az adventi vásárban civil szervezetekkel karöltve többek között a fogyatékkal élőket támogatják, valamint dolgozóik gyűjtenek az Ágota Alapítványnak, legutóbb pedig a GEMMA szociális szolgáltató központnak vittek számítógépeket - tette hozzá. Fontos, hogy a NEA támogatás olyan szervezetekhez jusson el, akik akarattal, önkéntes szívvel végzik munkájukat - hangsúlyozta

Nagy Gábor Dániel

, a Nemzeti Együttműködési Alap nemrégiben megválasztott szegedi tagja. Közöttük is elől járó példaként emelte ki az Ágota Alapítványt, mely tavaly ősszel hosszas erőfeszítéssel beköltözhetett új közösségi centrumába, az Ágota Kulturális és Közösségi Központba. Az intézmény fenntartása önmagában is komoly gazdasági kihívás, az egyesület működtetésére ezért nagy szükség van a NEA pályázati forrásra - ezt már

Harter Árpádné

, a szegedi Szivárvány Autizmus Egyesület elnöke tette hozzá. A szervezet 2003 óta karolja fel a megyei, autizmussal élő gyerekek családjait, 2010-től pedig a halmozottan sérült gyerekekről és felnőttekről is gondoskodik. Jelenleg egy oktatási és egy fejlesztő intézmény tartozik hozzájuk, de hamarosan a lakhatást is szeretnék beemelni az egyesületbe. Harter Árpádné elmondta, meglévő feladataik mellett hamarosan az autista és megváltozott munkaképességű felnőttek foglalkoztatására helyezik a hangsúlyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.