Közélet

Szerb miniszterelnök: Belgrád megvédi a koszovói szerbek érdekeit

Szerb miniszterelnök: Belgrád megvédi a koszovói szerbek érdekeit

2016. április 3., vasárnap
Szerb miniszterelnök: Belgrád megvédi a koszovói szerbek érdekeit

Csak egy erős Szerbia tudja megvédeni a koszovói szerbek érdekeit, és Belgrád továbbra is minden módon segíti az ott élőket - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök vasárnap koszovói látogatása alkalmával.

A szerb kormányfő vasárnap pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) választási kampánya keretében látogatott el néhány, többségében szerbek lakta koszovói településre. Az április 24-i előre hozott parlamenti választások kampányában ezúttal a politikusok nem foglalkoznak kiemelten Koszovó helyzetével, ám a kampány során a legtöbb pártvezető, illetve vezető politikus általában ellátogat Koszovóba. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt továbbra sem hajlandó elismerni, így a választási kampányt az egykori déli, főként albánok lakta tartományra is kiterjesztik. A szerb kormányfő látogatását megelőzően, vasárnap hajnalban kézigránátot dobtak, valamint automata fegyverből rálőttek a koszovói Zubin Potokban arra a sportcsarnokra, ahol néhány órával később az SNS választási rendezvényét tartották. A szerb miniszterelnök kijelentette, hogy nem ijedt meg a támadástól, és nem halasztotta el programját. A rendőrség fokozta a biztonsági intézkedéseket, nem sokkal később pedig

Aleksandar Vucic

közölte: tudomására jutott, hogy a támadást koszovói szerbek követték el. A kormányfő azt üzente nekik: azért is küzdeni fog, hogy ők és családjuk is Koszovóban maradhasson, és "Isten bocsássa meg nekik tettüket".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.