Közélet

Politico: Orbán a legbefolyásosabb európai vezetők között

Politico: Orbán a legbefolyásosabb európai vezetők között

2016. április 28., csütörtök
Politico: Orbán a legbefolyásosabb európai vezetők között

A Politico című hírportál európai változatának csütörtöki cikkében az unió állam- és kormányfőit, valamint a tagállamok Brüsszelbe, az unió mellé delegált nagyköveteit hasonlítja össze erősségük és befolyásuk szerint.

A cikk grafikonja

Orbán Viktor

miniszterelnököt a legbefolyásosabb politikai vezetők közé sorolta. Csoportjában első helyen a német, majd sorrendben a brit, olasz, francia, török, holland, magyar, svéd és dán miniszterelnök, illetve államfő kapott helyet. Az elemzésbe ezúttal Törökország és a csatlakozásra váró országok is bekerültek, mivel az utóbbi időben állandó, vagy visszatérő vendégei az uniós csúcstalálkozóknak. A közölt Európa-térképen Magyarország - továbbra is a legbefolyásosabb országok közé sorolva - a hatodik helyen áll mind a kormányfő, mind a nagykövet erőssége szempontjából. A cikk kiemeli, hogy Magyarország következetes és hosszú távú stratégiával rendelkezik, ugyanakkor úgy vélekedik, hogy az Európai Unió mellett szolgálatot teljesítő Magyar Állandó Képviseletet vezető nagykövet néha a legutolsó, aki vezetője döntéshozataláról értesül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.