Közélet

Németország nagyobb részt vállalhat a NATO kelet-európai jelenlétének megerősítésében

Németország nagyobb részt vállalhat a NATO kelet-európai jelenlétének megerősítésében

2016. április 29., péntek
Németország nagyobb részt vállalhat a NATO kelet-európai jelenlétének megerősítésében

Németország nagyobb részt vállalhat a NATO jelenlétének megerősítésében az észak-atlanti szövetség keleti határvidékén.

Angela Merkel

német kancellár pénteken Berlinben Maris Kucinskis lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: van lehetőség arra, hogy Németország nagyobb hozzájárulást adjon a NATO kelet-európai jelenlétének erősítéséhez az észak-atlanti szövetség legutóbbi, walesi csúcstalálkozóján hozott döntésekhez képest. A kormány azt vizsgálja, hogy miként lehetne Litvániában kiterjeszteni a német szerepvállalást - mondta a kancellár. Hozzátette, hogy az ügyben a NATO nyári varsói csúcstalálkozóján hozhatnak döntést. Hangsúlyozta, hogy csak a NATO-Oroszország Alapító Okiratnak megfelelő lépéseket szabad tenni, és mindig fenn kell tartani a párbeszéd lehetőségét Moszkvával. Előzőleg a védelmi minisztérium szóvivője megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amely szerint Németország várhatóan egy század katonával - 150-200 fővel - vesz majd részt egy többnemzetiségű, Litvánia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításában. A beszámolók szerint a dandár német vezetéssel működhet majd. Németország szerepvállalását

Barack Obama

amerikai elnök kérte, és Angela Merkel a hétfőn Hannoverben tartott amerikai-német-brit-francia-olasz csúcstalálkozón jelezte, hogy Németország kész teljesíteni a kérést. A NATO a három balti államban, Romániában és Lengyelországban tervez rotációs alapon működő - nem állandóan állomásozó, hanem időközönként változó összetételű csapatokból álló - egységeket telepíteni. Jelenlétét az Oroszországtól tartó keleti tagállamaiban azután kezdte erősíteni, hogy Oroszország 2014-ben bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím-félszigetet. Az 1997-es NATO-Oroszország Alapító Okirat alapján a felek tartózkodnak attól, hogy jelentős újabb állandó katonai erőt telepítsenek a másik területével határos térségekben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.