Közélet

Nem született megállapodás az egészségügyiek bérfejlesztéséről

Nem született megállapodás az egészségügyiek bérfejlesztéséről

2016. április 20., szerda
Nem született megállapodás az egészségügyiek bérfejlesztéséről

Nem született megállapodás az egészségügyi államtitkárság és az ágazati érdekképviseletek között a béremelésről a szerdai budapesti tárgyaláson. Az egyeztetések pénteken folytatódnak.

Ónodi-Szűcs Zoltán

egészségügyi államtitkár a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón elmondta, az érdekképviseletek azt szeretnék elérni, hogy még az idén elkezdődjön a béremelés, és az következő években folytatódjon. A béremelés ütemezése a szakdolgozóknál négy, az orvosoknál három vagy négy ütemben történhet meg - tette hozzá. Mint fogalmazott, az igazi kérdés az, hogyan lehet a 2016-os költségvetést újranyitni, és az esetleges idei béremelésnek mi lehet a kezdő dátuma. Közlése szerint a tárgyalásokon a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője nem zárkózott el a büdzsé "megnyitásától". A kormány álláspontja világos, és tisztában vannak azzal, hogy 87 ezer munkavállalóról van szó, ezért kell nagyon megfontoltan tárgyalni - tette hozzá az államtitkár, kiemelve, az egészségügyi bérrendezés nem elsősorban költségvetési problémaként, hanem társadalompolitikai kérdésként kell kezelni. Az egészségügyért felelős államtitkár közölte, hosszú távra szóló, három-négy évre tervezett bérfelzárkózásban szeretnének megállapodni.

Cser Ágnes

, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott, tisztességes ajánlatot kaptak a kormánytól, azonban akkora az ágazatban a lemaradás, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy már az idén induljon el a bérfejlesztés. Emlékeztetett: a tavaly májusban indult sztrájktárgyalások során - amelynek célja az ágazatban dolgozókra vonatkozó kollektív szerződés kidolgozása és aláírása (benne a bérfelzárkóztatási programmal) - az érdekképviseletek azt szerették volna láttatni a kormánnyal, hogy a 2012-ben elindított bérfelzárkóztatás ellenére még mindig lemaradásban vannak az ágazatban dolgozók. A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: "nem irigyli a pedagógusok bérét, de gyökeres gondolkodásváltásra van szükség a kormány részéről, és egy nagy ugrással kezdődhetne az egészségügyi ágazati bérfelzárkóztatás", mert - véleménye szerint - így lenne igazságos a más szférában foglalkoztatottak bérét tekintve. Az érdekvédelmi szervezet javaslata nem változott, az idei évközi kifizetéssel szeretnék indítani a bérfelzárkóztatást - jelentette ki Cser Ágnes, hozzátéve, ezenkívül évi bruttó 200 ezer forintos béren kívüli juttatást és a kötelező kamarai tagság összegének kormányzati átvállalását is szeretnék. Jelezte, ez utóbbi két tétel a szerdai tárgyalásokon nem volt napirenden. Összehasonlításként azt mondta, a pedagógusok bérszínvonalára szeretnék minél gyorsabban "felhozni" az egészségügyben dolgozókat, akik közül a középfokú végzettségűek 50 ezer, a főiskolai diplomások 70 ezer, az egyetemet végzettek pedig 100 ezer forinttal keresnek kevesebbet, mint a közoktatásban dolgozók. "A tisztes megélhetést szeretnénk elérni" - fogalmazott az érdekvédő. Ónodi-Szűcs Zoltán megerősítette, jövőre több mint 100 milliárd forinttal több fordítható az egészségügyre, és hogy ebből mennyi jut bérre, az a mostani tárgyalásokon fog eldőlni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.