Közélet

Multinacionális cégek adózásának átláthatóságát szorgalmazza az Európai Bizottság

Multinacionális cégek adózásának átláthatóságát szorgalmazza az Európai Bizottság

2016. április 12., kedd
Multinacionális cégek adózásának átláthatóságát szorgalmazza az Európai Bizottság

A nagyvállalatok adózásának nyilvános átláthatóságát megteremtő jogszabályokra tett javaslatot az Európai Bizottság - közölte Jonathan Hill, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért felelős tagja kedden Strasbourgban.

Elmondta, hogy a kedden elfogadott jogszabályjavaslat célja az uniós országok bevételében adókiesést okozó társaságiadó-kikerüléssel szembeni európai fellépés. Tájékoztatása szerint ez az összeg 50-70 milliárd eurót (1 euró mintegy 310 forint) tesz ki évente Európában. Az uniós országok adóhatóságai közötti információk megosztására vonatkozó érvényben lévő szabályok kiegészítéseként előírnák, hogy az unió területén működő, globálisan évi 750 millió euró feletti árbevétellel rendelkező multinacionális vállalatok országonként tegyék közzé, mekkora nyereséget termelnek, és mennyi adót fizetnek. Az információk öt évig lesznek elérhetők. Emellett a vállalatok kötelesek lennének összesített adatokat közölni az unión kívül fizetett adóikról is. Hozzátette: ugyanezen szabályokat alkalmaznák az Európában működő, de nem európai multinacionális vállalatok esetében is.

Jonathan Hill

kiemelte, hogy a javaslatban foglaltak egyszerű és arányos eszközt jelentenek a nagy multinacionális vállalatok adóügyi elszámoltathatóságának fokozására anélkül, hogy az hátrányosan befolyásolná versenyképességüket. A szabályozás nagyjából 6500, az Európai Unióban működő nagyvállalat számára lesz kötelező érvényű, ugyanakkor nem érinti a kis- és középvállalkozásokat. Az országonkénti jelentés arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy abban az országban tegyenek eleget adózási kötelezettségeiknek, amelyben a nyereséget termelik - hangsúlyozta. Jonathan Hill arról tájékoztatott, hogy a jelenleg érvényes adószabályok lehetővé teszik, hogy egyes multinacionális vállalatok közel harmadával kevesebb adót fizessenek, mint azok a vállalkozások, amelyek tevékenysége csak egy országra korlátozódik. "Az átláthatóság fokozására irányuló javaslat hozzá fog járulni a vállalatok elszámoltathatóságának növeléséhez. Elő fogja mozdítani a vállalkozások közötti, azok méretétől független tisztességesebb versenyt" - hangsúlyozta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.